Galambos Boglárka ugyan hosszú évek óta küzdött a súlyos betegségével, mégsem számított rá senki, hogy ilyen gyorsan bekövetkezik a tragédia, az állapota ugyanis nem indokolta a borúlátást. Mint a Blikk megtudta, senki sem tartott a legrosszabbtól, egészen a múlt hét közepéig.
A bulvárlap értesülései szerint az 58 éves édesanya a múlt héten kórházba vonult, de nem volt olyan aggasztó az állapota, hogy a családja a szokásosnál jobban aggódjon érte. Egy nap alatt azonban drámaian leromlott Galambos Boglárka állapota. “Csütörtökön szinte egyik pillanatról a másikra hatalmasodott el rajta a betegség. Ezért is sokkolta Lajcsit és a három gyereket a pénteki szörnyű hír. Egyszerűen nem tudtak rá érzelmileg felkészülni” – mondta el a Blikknek egy, a családhoz közel álló informátor.
“A gyerekek teljesen összetörtek. (…) Lajcsi most a legerősebb támaszuk” – mesélte a közeli ismerős.
A bulvárlap úgy tudja, még nem dőlt el, hogy Lagzi Lajcsi – aki jelenleg házi őrizetben van – részt vehet-e a temetésen. Állítólag már benyújtotta az eltávozási kérelmét a hivatalos szervekhez. Különleges esetekben (mint például egy temetés) kérvényezheti a házi őrizetes, hogy elhagyhassa a számára kijelölt régiót. Jó eséllyel részt vehet majd a zenész a temetésen, mivel a temetés a kifejezetten méltányolható események közé tartozik.
Kiemelt fotó: Gálos Mihály Samu