Akár nagyobb baj is történhetett volna WhisperTon és Tóth Katica tánca közben, ugyanis egy csacsacsa közbeni emelésbe hibáztak bele a táncosok. A két táncos szeretett volna egy igencsak ambiciózus produkcióval előállni, és ebből következett be a baj.
Ahogy közeledik a 2025-ös Dancing with the Stars fináléja, egyre nagyobb a nyomás a táncosokon. A kieső – majd élő műsorban egymásnak szerelmet valló – Mihályfi Luca és Hegyes Berci is többször bakizott az első táncuk során, és hatalmas könnyekben tört ki Tóth Katica is, miután bakiztak egy nagyot WhisperTonnal a produkciójuk közben.
Bármikor próbáltuk ezt az emelést, mindig sikerült. Nagyon szeretném megköszönni, hogy nem ejtettél le és megfogtál, mert nagyon biztonságban éreztem magam. Ezért tudtuk folytatni
– mondta a kamerák kereszttüzében a táncosnő az influenszernek.
A páros elérzékenyülése annyira látványos volt, hogy még a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna szeméből is könnycseppeket csalt elő.
A baki ellenére WhisperTon és Tóth Katica bejutott a DWTS döntőjébe. Előbbi az egyik interjúban nagy bejelentést is tett. Elmondta, hogy a műsorral nem fog véget érni a táncos karrierje, szeretné folytatni azt, amit itt megkezdett. Hogy pontosan milyen formában? Ezt majd hamarosan elmeséli.