nlc.hu
TV-sztárok
Megszületett a Barátok közt egykori sztárjának kislánya

Megszületett a Barátok közt egykori sztárjának kislánya

A Barátok közt Illés Petije immár kétszeres apuka lett.

Barna Zsombor, a Barátok közt egykori Illés Petije közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett kislánya, Barna Fanni. A pici december 8-án éjjel látta meg a napvilágot 3170 grammal és 50 centivel – szúrta ki a story.hu. „Másfél éve olyan jól sikerült a prototípus (Barna Beni személyében), hogy úgy gondoltunk, érdemes folytatni, ezúttal azonban a változatosság kedvéért egy kislánnyal” – írta a közzétett fotóhoz az immár kétszeres apuka.

Megszületett a Barátok közt egykori sztárjának kislánya

(Fotó: Szabó Lilla/fotocentral)

Barna Zsombor 2017-ben fejezte be a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Az ifjú színész korábban a Barátok közt Illés Petijét alakította, és éppen azért hagyta ott a sorozatot, mert felvették az egyetemre, az intézmény szabályai pedig nem engedték, hogy tovább forgasson a szappanoperában.

Nemrég ért véget a Nyerő Páros-Barátok közt különkiadás, amelynek TOP3-as mezőnye volt: Szabó Kitti és Oláh Martin, Solti Ádám és Solti Berni, valamint Németh Kristóf és Németh-Szikriszt Zita. A győztesek végül Németh Kristófék lettek.

Sztorikból nem volt hiány, többek között kiderült az is, hogy:

“Gyerekek, én meg a Rózsában a billiárdasztalon szexeltem valakivel. Meg ott is szültem, tényleg!” – mondta Kardos Eszter.

Mire Németh Kristóf rátett egy lapáttal: “Jó, hát én a Barátok közt díszleteiben mindenhol szexeltem valakivel, tehát gyakorlatilag 13 év alatt…” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top