nlc.hu
TV-sztárok
Horváth Éva megmutatta, hogy néz ki a lába a baleset után: „Lesz mit visszaépíteni”

Horváth Éva megmutatta, hogy néz ki a lába a baleset után: „Lesz mit visszaépíteni”

Horváth Éva novemberi motorbalesete óta kórházban van.

Horváth Évát egy motorbaleset után súlyos sérülésekkel szállították kórházba Balin még tavaly novemberben. Az egykori szépségkirálynőnek nyílt törései voltak a lábán, amiért azóta több műtéten is átesett. Elmondása szerint még annak a veszélye is fennállt, hogy elveszítheti a végtagját, azonban ma már idehaza kezelik őt. Magyarországon jobb kilátásai vannak a gyógyulásra, az orvosok ugyanis itthon – mint mondja – más gyógyszereket is alkalmaznak, mint az indonéz szigeten. Ennek ellenére nemrég kiderült, hogy egy ideig még biztosan nem térhet haza, mivel egy komoly fertőzéssel is meg kell küzdenieírja a Blikk.

Horváth Éva megmutatta, hogy néz ki a lába a baleset után: „Lesz mit visszaépíteni”

(Fotó: Schumy Csaba/fotocentral)

“2 hónap fekvés után lesz mit visszaépíteni” – írta Horváth Éva hétfőn az Instagram-sztorijában megosztott fotójához, amelyen jól látszik, milyen sok izmot veszített a történtek után.

“Most már lassan azért el kéne kezdeni járni, lassan ki kéne szedni a fixateurt, de ez még nem történt meg, ugyanis elkaptam egy nagyon-nagyon durva fertőzést” – árulta el a közösségi oldalán. Elmondása szerint azért nem tart még a rehabilitációnál, mert először ezt a gyulladást kell megszüntetni a szervezetében, amelyből a felépülés több hónapig, sőt akár egy évig is húzódhat. “Hogy ez két hónap – az már biztos –, hogy három hónap, négy hónap, öt hónap, egy év, azt senki nem tudja. (…) Napról napra élünk, és minden nap a kötözésnél derül ki, hogy éppen milyen állapotban van a sebem” – jegyezte meg Horváth Éva.

A kétgyermekes exmodell arról is beszélt a kórházból posztolt videójában, hogy nagyon bízik a magyar orvosokban és abban, hogy sikerül majd legyőznie a fertőzést, ami megtámadta a szervezetét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top