Pásztor Virág a Pokoli rokonokban Guba Larát, Dobó Kata és Árpa Attila lányát alakítja. „A ‘második családom’ megalapozta, hogy a forgatási napok vidáman teljenek. Kata, Attila és Adányi Alex mindig nagyon profi és kellemes légkört teremtett, mondhatnám azt is, hogy velük játék volt a munka. Katával sokat beszélgettünk, amolyan mentor számomra. Egyszer kértem tőle, hogy ha bármi eszébe jut, ami jobbá teheti az alakításomat, mondja el. Mindig segített, amikor kértem, de sosem instruált magától, azt mondta, ez így helyes. Partnerként lehetett számítani rá. Attilától az alázatot és a felkészültséget tanultam meg. Alexszal pedig ez már a negyedik közös produkciónk, nagyon jól működünk együtt, szeretem az ösztönös játékát és a humorát. Azt éreztük, tényleg tesókká váltunk a forgatás során” – mesélte a Meglepetésnek Pásztor Virág.

Fotó: RTL/ Sajtóklub
A Pokoli rokonok története szerint Dobó Kata alakítja a családanyát, aki nehezen viseli a vidéki körülményeket, és mindent megpróbál elkövetni, hogy visszamehessen a fővárosba. A családfő szerepét pedig Árpa Attila kapta.
Ahogyan Kata korábban elmondta, ez már a sokadik alkalom, hogy férj-feleséget játszanak egy produkcióban. Azonban a sorozatbeli gyermekeit nem ismerte korábban a színésznő, aki nagyon kíváncsi volt rájuk. “Azt kell, hogy mondjam, tökéletesen sikerült a casting! Már az elejétől kezdve éreztük, hogy tényleg tudunk családként együttműködni, vesszük egymás humorát, de ennél mélyebben is tudunk együtt rezegni. Nagyon tehetséges, kéményen dolgozó fiatal színészek, örülök a közös munkának” – magyarázta Dobó Kata, akivel a teljes beszélgetés a story.hu felületén olvashatjátok.