nlc.hu
TV-sztárok

Kutai Kinga kisfia még sosem látta az édesapját

Sok megpróbáltatáson ment keresztül az egykori valóságshow-hős, mióta megszületett a kisfia.

Kutai Kingát a ValóVilágban ismerte meg az ország, ám a műsor után eltűnt a nyilvánosság elől és csak évek múlva került elő a közösségi platformokon. Ma már civil életet él, neveli súlyosan hallássérült kisfiát. Egyedülálló édesanya, ugyanis a gyermeke édesapja nem kíváncsi sem rá, sem a kicsire – erről a KVTV podcastben beszélt Kutai, amit a Story szemlézett.

kutai kinga

Fotó: KVTV podcast

„Az apukája nincsen jelen az életében, semmilyen formában. Nem is látta soha Benit. Jártam traumafeldolgozásra ennek kapcsán, mert nyilván tizenhat, tizenhét, tizennyolc évesen nem így képzeltem a kis életemet. Sokan kérdezik, mikor szóba kerül, hogy haragszom-e rá. Átmentem ezen a fázisom, meggyászoltam. Én nagyon szerettem volna, ha a gyermekemnek van édesapja” – mondta Kinga, majd azt is elárulta, hogy természetesen próbálkozott józan érvekkel meggyőzni a férfit, de nem sikerült.

Visszautasította. Nekem más dolgom nincs, mint ezt elfogadni. Nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy a gyerek mentálisan jól legyen. Egyre többször kérdez, felmerül benneaz apakérdés. Én soha egy rossz szót sem mondok az apukájáról.

A kis Beni gyermekpszichológushoz is jár, aki azt mondta az édesanyának, hogy nem szabad kamuzni a gyereknek erről sem, csak az ő szintjén kell elmagyarázni neki.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top