Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Santa Fe-i otthonukban holtan találták Gene Hackmant és feleségét, Betsy Arakawát február végén. Az ABC News szerint a hatóságok nyilvánosságra hozták a házaspár halálának pontos okait – írja a Telex.

(Fotó: Getty Images)
A 95 éves Oscar-díjas színész szív- és érrendszeri betegségben hunyt el, amiben az Alzheimer-kór jelentős közreható tényező volt
– közölte Heather Jarrell, Új-Mexikó állam főorvosszakértője. Hackman testén előrehaladott Alzheimer-kór jeleit találták, és általános egészségi állapota is súlyosan leromlott volt.
Felesége, a 65 éves Betsy Arakawa egy ritka vírusfertőzés, hantavírus okozta tüdőszindróma következtében halt meg. A betegséget rágcsálók vizelete, ürüléke vagy nyála terjesztheti, és kezdetben influenzaszerű tüneteket okoz, majd súlyos légzési elégtelenséghez vezethet.
A vizsgálatok szerint Arakawa február 11-én hunyt el, Hackman pedig valószínűleg egy héttel később, február 18. körül. A hatóságok szerint a színész napokig egy fedél alatt volt elhunyt feleségével, mielőtt ő maga is meghalt.
A házaspár holttestét egy környékbeli gondnok találta meg,
aki kétségbeesetten hívta a mentőket, miután az ablakon benézve észrevette, hogy mozdulatlanul hevernek a földön. Sebesülést egyikük testén sem találtak, de haláluk körülményeinek ügyében nyomozás indult. Feltételezések szerint több mint egy hete halottak voltak. A rendőrség szerint ez azért gyanús, mert két kutyájukra élve és egészségesen találtak rá a házban. A fürdőszobában holtan talált kutya egy 12 éves, Zinna nevű ausztrál kelpie keverék volt. A pár németjuhásza, Bear és a másik kutya viszont jól van.