Tornóczky Anita tavaly november 27-én adott életet első gyermekének. Anita és párja, Miklós öt éven át próbálkoztak a családalapítással. A kis Noel szerencsére szépen fejlődik, most azonban a baba lebetegedett, a rémült édesanya pedig a Borsnak mesélt arról, hogy mennyire megviselte Noel betegsége.

(Fotó: Olajos Piroska/fotocentral)
„Én azt hittem, hogy laza anyuka leszek – az is vagyok –, de ez a gyerek betegségénél megdőlt, ugyanis eléggé aggódtam érte. Nagyon megterhelő volt lelkileg azt látni, hogy rossz neki, de igazából nem nagyon tudtam mit csináljak. Az ilyen kicsi gyerekeknél az orvoslás pont olyan, mint az állatorvosnál. Mivel nem tudja elmondani, hogy mi és hol fáj, ezért csak észlelhető tünetek alapján lehet következtetni a bajra” – mondta Tornóczky Anita, aki a szülésélményéről csak ennyit nyilatkozott:
„Azt, hogy milyen volt a szülés, most nem fogom elmesélni, nem életem élménye volt, de a végeredmény nyilván az. Nem szeretnék szülési naplót csinálni a live-ból. De most már mindenki jól van.”