Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool tegnap 5-1-re győzedelmeskedett a Tottenham felett, ezzel pedig biztossá vált, hogy több fordulóval a vége előtt megnyerték a bajnokságot. A 24 éves focista 2023 óta játszik az angol bajnokságban – eleinte sokan azt hitték, csak a cserepadra igazolta a nagynevű klub, ám bejátszotta magát a kezdő 11-be és azóta minden meccsen a legjobbak között van. A tegnapi meccsen két gólpasszt is adott, a lefújás után pedig együtt ünnepelt a csapattársaival a pályán.

Fotó: Getty Images
Szerintem még fel sem fogtam. Kicsit elkezdtünk most ünnepelni, de szerintem később, a nap folyamán még folytatni fogjuk. Egész Magyarországnak küldöm ezt a sikert.
– nyilatkozta a Spíler TV-nek Szoboszlai Dominik, akinek a felesége is a helyszínen szurkolt. Az általa készített, 24 óráig elérhető videókat ITT megnézheted.
A magyar válogatott csapatkapitánya márciusban vette feleségül a kedvesét, Buzsik Borkát. Ugyan a magánéletükről egyáltalán nem beszélnek a sajtónak, az esküvőről mégis közzétette pár fényképet. A pletykák szerint a fiatal házaspár gyermeket vár, de egyelőre erről is hallgatnak.