nlc.hu
TV-sztárok

Imádott feleségét gyászolja Deák Bill Gyula

Összetört a gyásztól az énekes.
Deák Bill Gyula, fotó: MTI/Veres Nándor

Összeomlott a gyásztól Deák Bill Gyula, elvesztette imádott feleségét, akivel 45 évig élt boldog házasságban. Fia a családjával odaköltözött a 76 éves énekeshez, hogy együtt küzdjenek meg életük legnehezebb időszakával – írja a Bors.

Deák Bill Gyulának legendásan szoros volt a kapcsolata a feleségével. Közel 50 éve szeretett bele Marikába, aki erős bástyaként mindenben mellette állt. A rockzenész párja kétszer küzdött meg a rákkal, de végül nem is a betegségeiben hunyt el, hanem bélelhalásba, azaz elzáródtak a bélben lévő erek.

„Képtelenség ezt felfogni, feldolgozni. (…) Délután negyed 3-kor rohantunk vele a kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. (…) Borzalmas volt, nagyon hirtelen volt” – mondta megtörte Deák Bill Gyula, aki az Abaházi presszóban beszélt először a neje elvesztéséről.

Deák Bill Gyula fia, Tamás a családjával Marika temetése után odaköltözött édesapjához. Az énekes bevallotta, ha nem költöztek volna össze, ő is és a fia is belebolondult volna a fájdalomba: „Most a fiamékkal mindent együtt csinálunk, most már nevetni is tudunk, szoktunk beszélni Marikáról is, mert az ő szeretete még mindig itt van velünk! Meg együtt talán könnyebb feldolgozni az elvesztését”.

Marika Deák Bill Gyula második felesége, gyerekkoruk óta ismerik egymást, és boldog házasságban éltek. A házaspár a kezdetektől fogva nagyon komolyan vette a koronavírus-járványt, a magyar blueskirály lemondta az összes koncertjét, és alig jártak el otthonról, mivel Marika tüdőbeteg volt, és 2020-ban infarktusa volt. 2022-ben azonban mellrákot diagnosztizáltak nála, a diagnózis akkor azért is megviselte a rockert, mert a húgát, Rózsát méhtestrákban vesztette el 2020-ban, még a koronavírus okozta karantén előtt.

Deák Bill Gyulának kamasz fiúként számos sorscsapást kellett elszenvednie. 11 évesen orvosi műhiba miatt elvesztette a bal lábát. Az őt ért tragédia miatt öngyilkosságot kísérelt meg: beszedett egy doboznyi altatót, ki kellett mosni a gyomrát, de szerencsére életben maradt. Később a bal szemét is elvesztette, miután nádpálcával beleszúrt az egyik iskolatársa.

Kiemelt fotó: MTI/Veres Nándor

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top