nlc.hu
TV-sztárok

Ritkán látott feleségéről és fiáról posztolt Tasnádi Péter

Ritkán mutatja meg őket, pedig sokakat érdekel a családja.

Tasnádi Péter a magyar alvilág egyik legismertebb alakja, aki kisebb megszakításokkal összesen 16 évet töltött börtönben többek között önbíráskodás, súlyos testi sértés, zsarolás, lőfegyverrel visszaélés és bűnszervezetben elkövetett emberölés kísérlete miatt – írja róla a Wikipedia.

Eddig négy önéletrajzi ihletésű könyve jelent meg, több talkshow-ban szerepelt az évek során. Amit azonban sosem tett kirakatba, az a magánélete. Most sem ez történt, de posztolt egy fotót a feleségéről és a fiáról, akiket eddig soha nem mutatott meg.

Az én kis családom. A feleségem és a fiam

– írta büszkén a képhez Tasnádi Péter. Úgy látszik, sokakat érdekelt a családja, hiszen, mint ahogy kommentben megjegyezte, több mint másfél millió emberhez ért el ez a fotó.

A ma már íróként tevékenykedő Tasnádinak három gyermeke és öt unokája van. Jelenleg a hetedik feleségével él együtt.

tasnádi péter  családja

Fotó: Trenka Attila

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top