nlc.hu
TV-sztárok

Bruce Willis felesége visszavág a rosszindulatú kommentelőknek, miután otthonba adja a férjét

Emma Heming, Bruce Willis felesége a közösségi médiában üzent azoknak, akik támadják, miután bejelentette, hogy otthonba adja a demenciával küzdő világsztárt.

„Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit eddig meg kellett hoznom” – fogalmazott Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis a közelmúltban egy szívszorító interjúban, amikor bejelentette, hogy férjét egy másik, „biztonságosabb” otthonba helyezték folyamatosan romló egészségi állapota miatt. 

Bruce Willis és második felesége, Emma Heming

Fotó: Burak Akbulut/Anadolu via Getty Images

„Azt tudtam, hogy ha megosztunk egyes intim információnkat, akkor meglátjuk ezt a két tábort, igaz? A véleményt alkotó emberek a tényleges tapasztalatokkal rendelkező emberekkel szemben. És erre tökéletes példa volt, amit láttunk a kommentszekcióban”

– idézi Heming Willis szavait a Huffpost a szombati Instagram-bejegyzéséből, amelyet néhány nappal a nagy indulatokat kavart interjút követően tett közzé.

Ez az, amivel azoknak szembe kell nézniük, akik másokat ápolnak. Mások ítélkezése és mások kritikája

– fogalmazott a 47 éves modell, aki felolvasott egy részletet a hamarosan megjelenő, The Unexpected Journey: Finding Strength, Hope, and Yourself on the Caregiving Path (vagyis magyarul A váratlan utazás: Az erő, a remény és önmagad megtalálása a gondozás útján) című könyvéből, amely szeptember 9-től lesz kapható.

Mindenkinek lesz véleménye, de emlékeztetned kell magad arra, hogy a legtöbbjüknek nincs meg a tapasztalata, hogy alátámassza azt. És ha ez a helyzet, akkor nem szabadna véleményt nyilvánítaniuk, és neked sem szabadna törődnöd velük. Még ha valaki közelről ismeri is a demenciát vagy az állapotot, amiről gondoskodsz, akkor sem él az otthonodban. Így nem tudják, hogyan viselkedik akiről gondoskodsz, vagy milyen a családi dinamika

– jelentette ki.

A hetvenéves akciósztárnál három évvel ezelőtt diagnosztizáltak afáziát, ami a beszéd és a nyelvi megértés képességét érinti. Willis emiatt visszavonult a színészettől, hogy a gyógyulására és családjára összpontosíthasson. 2023-ban erősítették meg, hogy a korábbi afáziát okozó tünetek hátterében frontotemporális demencia (FTD) áll, egy olyan betegség, amely a kommunikáció mellett a viselkedésre és a személyiségre is kihat.

Az elmúlt években híresen összetartó családja körében töltötte mindennapjait, és most egy olyan otthonba költöztetik, ahol a gondozók éjjel-nappal ápolják majd.

Piers Morgan újságszerkesztő Sylvester Stallonéval, Arnold Schwarzeneggerrel és Bruce Willisszel
Bruce Willis és Cybill Sheperd.
Bruce Willis
bruce willis és cybill sheperd
Bruce Willis zenei fellépésén
12 fotó

Ez volt az egyik legnehezebb döntés, amit eddig meg kellett hoznom. De tudtam, hogy Bruce mindenekelőtt ezt szeretné a lányainknak. Azt akarná, hogy olyan otthonban éljenek, amely inkább az ő igényeikhez igazodik, nem pedig az ő igényeihez

 

– indokolta döntését Heming az interjúban. Emma Heming és Bruce Willis két közös gyermek szülei, Mabel 13 éves és Evelyn 11 éves. Heming augusztus végén arról nyilatkozott, hogy férje „összességében nagyon jó egészségnek örvend”, és „még mindig nagyon mozgékony”.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top