Út a babáig Babát szeretnék
Szponzorált tartalom

Mentálisan fel lehet készülni a babára?

Akik voltak már kismamák, azoknak azért, akik pedig lesznek, nekik azért kötelező olvasmány ez az interjú.

Gondolhatnánk, hogy a terhesség a világ egyik legtermészetesebb dolga, és a test és a lélek a maga rendje és módja szerint működik ebben az időszakban is, ám akik átestek már ilyen életszakaszon, jól tudják, hogy nem lehet leegyszerűsíteni az anyává érést. Kincses Nóra klinikai szakpszichológust kérdeztük arról, hogy mentálisan fel lehet-e készülni egy babára.

Milyen lelki változásokat hoz a terhesség a nők életében?

– A terhesség jelentős hormonális változással jár, amelynek hatására a test látványosan átalakul. Az optimális súlygyarapodásra (10-12 kg) természetes velejáróként érdemes tekinteni. Ennek ellenére a hízás szorongáshoz vezethet, amennyiben a várandós elbizonytalanodik abban, hogy így is megfelel-e a környezet elvárásainak. Mondjuk elég csinos-e, elég vonzó-e. Ráadásul az első gyermek érkezése fokozott alkalmazkodást igényel. Megjelenik a 3. a kapcsolatban, aki elsőbbséget élvez a szülők szükségleteivel szemben. Az anyává/apává válás számos új kihívást rejt, kialakulását – Milyen szülő leszek én? – befolyásolja a szüleinktől hozott, elfogadott vagy elutasított, tudatos vagy tudattalan minta. De szerepváltás történik akkor is, amikor a nő a gyermekvállalás miatt ideiglenesen otthagyja az állását. Ma már komoly belső konfliktust okozhat a gyermekvállalás és a karrierépítés vágya. Az állását féltő nő számára fontos kérdés az időzítés, hogy munkáját megtartva a másik szerepben is kiteljesedhessen.

Van-e rózsaszín köd a várandósság kapcsán a fejekben?

– Tapasztalatom szerint inkább félelmek vannak: elég jó szülő leszek-e? Minden rendben fog-e menni a szülés során? Tudni fogom-e, hogyan kell szülni? Kibírom-e a fájdalmat? Előfordul azonban olyan eset is, amikor a szülő a saját be nem teljesült vágyának megélését várja a gyermektől (Űrkutató lesz!). Be kell látni, hogy az ilyen elvárások, amelyek nem feltétlenül igazodnak a gyermek (leendő) érdeklődési köréhez, illetve a képességeihez, kifejezetten káros következményekkel járhatnak, ha beleragadunk a rózsaszín ködbe.

Milyen nehézségeket hozhat a terhesség mentálisan?

– Egészséges várandósok esetében is fontos kérdés, hogy kívánt terhességről van-e szó. A gyermekvállalás igénybe veszi a párkapcsolatot, jelentős mértékű alkalmazkodást igényel. Azonban ha nem kívánt a terhesség, illetve a várandós mentálisan vagy fizikailag beteg, az megnehezíti a várandósságot. Szorongás, harag, düh, kétségbeesés, kiszolgáltatottság, lehangoltság, bűntudat jelentkezhet és felerősödhet ez alatt az időszak alatt. Aktiválódhatnak korábbi, addig feldolgozatlan traumák, konfliktusok. Az anyák kb. 10 százalékát érinti a szülés utáni depresszió, kb. 4-6 százalékukat a szülés utáni (kórós mértékű) szorongás.

Mentálisan fel lehet készülni a babára?

– A várandósság természetes része az életnek. Nem igényel különösebb mentális felkészülést. Azonban ha kérdések merülnek fel, lépni kell: az anya-magzat kapcsolatanalízis, a gyermekvállalásra és a szülésre felkészítő tanfolyamok, az önismeret, a párterápia és számos nagyszerű szakirodalom csak néhány azok közül a lehetőségek közül, ahol a leendő szülő felkészülhet a baba érkezésére.

A nők környezete hogyan tud hozzájárulni mindehhez?

– A gyermekvállalás tervezhető. Az egyéneknek és a párkapcsolatnak is megvannak a maga ciklusai, amelyeket érdemes figyelembe venni ahhoz, hogy a terhesség valóban áldott állapot legyen. Például, amíg a pár valamelyik tagja figyelmét más feladat köti le (tanulmányok, életmódváltás, stresszes időszak), vagy a párkapcsolatban krízis van (Együtt vagy külön?)  több a potenciális veszély, ami megzavarhatja a gyermekvárás kedvező esetben boldog időszakát. A stabil, biztonságos, teherbíró párkapcsolat az alapja a boldog család születésének. Átmenetileg ugyanis kevesebb figyelmet kap a férfi. A nő kezdetben szimbiotikus (erős fizikai és érzelmi) kapcsolatban van a gyermekkel. Az apa szerepe ebben az időszakban is fontos. Ő az, aki a külvilággal való kapcsolatot képviseli. Az anyává, apává válás üteme személyenként eltérő. A közös programok, többek között az ultrahangvizsgálaton való apai részvétel, a gyermekszoba kialakítása jó alkalmak arra, hogy közösen készüljenek az új szerepekre és a magzattal való kapcsolat erősítésére.

A szülés közeledtével érdemes döntést hozni a legfontosabb kérdésekben, minimalizálva ezzel a kiszolgáltatottság érzését. Melyik intézményben, melyik orvosnál történjen a szülés, az apa jelen lesz-e akkor. Amennyiben van idősebb testvér, nagyon fontos az ő felkészítése is az anya ideiglenes távollétére és a kistestvér érkezésére.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top