Utazás

Homokos vagy kavicsos – Milyen a legtutibb tengerpart?

Februárban sóvárgunk a nyaralásért, áprilisban kitaláljuk az időpontját, júniusban pedig égető kérdés, hogy hova is menjünk. Összegyűjtöttünk néhány érvet a homok, illetve a kavics mellett azok kedvéért, akik még nem tudják, melyik tengerpartot válasszák.
 
 Látogass el te is a Virtuális Utazás Kiállításra!

A homokos tengerpart

Romantikus és szexi

Felbukkanunk a habokból és kilibbenünk a partra, mint egy Vénusz, csakhogy ezt elég béna lenne síkos köveken kivitelezni. A lábnyomunkat nyaldosó víz megható, a nedves bőrre tapadt homok pedig kifejezetten szexi. Akik mindezt nem tudják felidézni, emlékezzenek vissza Chris Isaak klipjére ennek segítségével.

Felér egy kozmetikussal

Indulásnál simán otthon hagyhatjuk az iszappakolást és bőrradírt. Remek alapanyagot kínál maga az úti cél, és így jobb eséllyel fér el még néhány további bikini is a táskában.

Pohártartó+hűtőtáska egyben

A pakolást és cipekedést a strandra szívesen megspórolnánk. Nem jó a málhás szamár szerepe, de az sem, ha az italod folyton borul egy rossz mozdulattól, vagy épp felforr. Egyszerűen kaparj gödröt a földbe, állítsd bele a poharad, így mindkét gondnak lőttek.

Homokos vagy kavicsos – Milyen a legtutibb tengerpart?
 

Megkímél a vitáktól

A tekintetben legalábbis mindenképp, hogy a gyerekek nem akarnak emlékbe több mázsa követ, és nem kell naponta rimánkodni, hogy a vízbe strandpapucsban menjenek és megússza a talpuk sérülés nélkül.
 

A kavicsos tengerpart

 

Kíméli a szemed

A kavics nem sokszorozza meg az UV sugarakat, és legfeljebb tornádó esetén fújja a szemedbe a szél. Olyankor meg mit keresnél a parton?

Nem árul zsákbamacskát

A selymesnek hitt homok könnyen égési sérülést okozhat a talpadon. A kavicsos tengerpart viszont kapásból óvatosságra késztet, a talpgyilkos kövekkel már első ránézésre számolunk.

Homokos vagy kavicsos – Milyen a legtutibb tengerpart?


Azt hozunk emlékbe, amit akarunk

Ha látunk egy szép követ, akkor ha tetszik és akarjuk, elrakjuk. A homok viszont tetszik, nem akarjuk, mégis jön – napokra képes beásni magát nemcsak a ruhánkba, de minden létező testnyílásunkba.

Átlátszóbb a víz

A víz annyira tiszta, hogy nemcsak a mélyére látsz, de jó eséllyel kedvet kapsz a búvárkodáshoz is, ahol közelebbről is szemügyre veheted például az ilyen halakat.

 

Ha még nem tudod, hogy hova menj nyaralni, vagy nem vagy benne teljesen biztos, hogy jól választottál úticélt, akkor kattints és nézz körül az NLC virtuális utazás kiállításán. Itt mindent megtudhatsz, anélkül, hogy lejárnád a lábad, vagy órákig keresgélnél a neten.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top