
A statisztikák szerint ebben az évben eddig június elején, a II. Erzsébetet köszöntő, négynapos gyémántjubileumi ünnepségek idején fordult meg Londonban a legtöbb külföldi turista, de az olimpiai játékok idején, július 27. és augusztus 12. minden valószínűség szerint megdőlnek majd a látogatórekordok.
Lista készült arról is, hogy a turisták mely városokban költenek a legtöbb pénzt: ebben is London vezet, a második helyen viszont a látogatószám tekintetében az első tízből kiszorult New York következik. Bangkok ebben a rangsorban is harmadik, Párizs pedig a negyedik helyet szerezte meg. Utánuk következik Szingapúr, Los Angeles, Madrid, Sydney, Frankfurt és Szöul.