nlc.hu
Utazás
Toplista: London a turisták kedvenc városa

Toplista: London a turisták kedvenc városa

Az olimpia idején minden eddiginél több külföldi érkezhet a brit fővárosba.

London a turisták kedvenc városa Az egyik nemzetközi bankkártya-kibocsátó idén is közzétette a világ legnépszerűbb turisztikai célpontjait rangsoroló éves listáját. A látogatószám alapján készült lista élén Londont találjuk, 16,9 millió látogatóval, ami közel 1 millióval több, mint ahányan a második helyen lévő Párizsba utaznak. A harmadik helyet Bangkok szerezte meg, a top 10-be bekerült továbbá Szingapúr, Isztambul, Hongkong, Madrid, Dubaj, Frankfurt és Kuala Lumpur is.

A statisztikák szerint ebben az évben eddig június elején, a II. Erzsébetet köszöntő, négynapos gyémántjubileumi ünnepségek idején fordult meg Londonban a legtöbb külföldi turista, de az olimpiai játékok idején, július 27. és augusztus 12. minden valószínűség szerint megdőlnek majd a látogatórekordok.

Lista készült arról is, hogy a turisták mely városokban költenek a legtöbb pénzt: ebben is London vezet, a második helyen viszont a látogatószám tekintetében az első tízből kiszorult New York következik. Bangkok ebben a rangsorban is harmadik, Párizs pedig a negyedik helyet szerezte meg. Utánuk következik Szingapúr, Los Angeles, Madrid, Sydney, Frankfurt és Szöul.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top