Évek óta írja saját, utazással kapcsolatos blogját Kisgyörgy Éva, aki már nekünk is számos hasznos útinaplóval szolgált. Ám arra ő sem gondolt, hogy valaha egy 18 órás fogságról kell beszámolnia a blogjában.
Éva rögtön azzal kezdi beszámolóját, tudja, sokan neki szegezik majd a kérdést: mégis miért indultak el, amikor ilyen ítéletidőre lehetett számítani. Azt mondja, valóban nem hallgatott az intelmekre részben azért, mert nagyon szerettek volna elutazni Ausztriába (tizenhárom főre volt befizetve a szállás), részben pedig azért, “mert máskor is hallottunk már olyat, hogy nem tanácsos útnak indulni, de én eddig soha nem akadtam el, maximum több ideig tartott az út. Nekem nem jött át, hogy ez ennyire komoly veszély. Belátom, felelőtlen voltam. De nyilván a hatóságoknak se jött át, mert teljesen felkészületlenül érte őket” – írja Éva, aki barátaival csütörtök délután fél 4-kor indult el Budapestről az M1-en, és 70-75 km környékén állt le a sor úgy délután öt óra magasságában.
Mint írja, a sötétedés, és a sokadik hidegben eltöltött óra után az autósok helyzete egyre kilátástalanabb lett. “A 112-t többszöri próbálkozásra sem értük el, a 107-et sokadszorra végül igen. Itt elmondták, hogy „dolgoznak a mentésen”, és hogy valószínűleg még az este folyamán megoldják. Azt, hogy mikor és milyen formában, nem tudták. Javasoltam a kordonátvágást… a rendőrség válasza az volt, hogy a kordonátvágás nem az ő dolguk, hanem az autópálya-felügyeleté, de az ő telefonszámuk sem válaszolt”- olvasható a Travellina blogon.
Éváék éjszakája a többiekéhez képest – mondhatjuk – szerencsés volt, hiszen síelésre készültek: “Felvettük a sínadrágot, síkesztyűt, meleg zoknikat, összes pulóvert, füles sapkát, hótaposó bundás bakancsot, és még egy takaró is volt az autóban, így aránylag átvészelhető volt az éjszaka.”
A sötétben volt néhány autós, aki nem várt tovább, és hátrahagyva autóját, gyalog indult útnak. “Mondanom sem kell, mennyivel nehezítette pénteken a mentésünket az a pár hátrahagyott autó… Leszámítva ezeket az eseteket, abszolút előjött, hogy a legtöbb ember összetart a bajban”- írja Éva, aki barátaival éjszaka egyáltalán nem látott sem hókotrót, sem rendőrautót. “Senkinek elképzelése nem volt, meddig kell várakoznunk. Reggel sem a 107, sem a 112 nem válaszolt…”
Mi történt pénteken délelőtt, miután átvágták végre a korlatot? Milyen tanácsai vannak Évának azoknak, akik mégis útnak indulnak ilyen időben, és azoknak, akik ilyen helyzetben segíteni szeretnének? Itt elolvashatod.
