Utazás

7 szellemjárta kastély Európában – fotó

Aki szeret borzongani, idén tavasszal semmiképp ne hagyja ki a brit szellemkastélyokat, amelyeket sok-sok legenda övez. Mi virtuálisan barangoltunk a vérfagyasztó helyszíneken.

Windsor Castle, Berkshire
Ahol a nyílászárók életre kelnek!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

A helyi szóbeszéd (vagy marketing?) szerint a monumentális épület kísértetei többen vannak és gyakrabban is mutatják magukat, mint más, hasonló épületben. Ki tudja, Windsor üzemeltetői talán nagyobb jutalékot adnak a kísérteteknek, mindenesetre állítják, többen vannak, mint a Towerben. Bár tény, hogy a kastély kertjében tíz uralkodót is eltemettek, köztük VIII. Henriket. A turisták beszámolóiból kiderül: sokan láttak már sötétedés után suhanó szellemalakokat az épület körül, melynek ajtói, ablakai gyakorta önálló életre kelnek.

Rochester Castle
, Kent
Hideg ujjak vérfagyasztó érintése!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

A Rochester kastélyban a legenda szerint Lady Blanche de Warren kísért, aki jellemzően koraesti sétájuk közepette riogatja az áldozatait. A hölgy 1264 húsvétján lett baleset áldozata: egy nyílvessző találta őt el az épület kertjében, amely épp a vőlegényétől származott. Beszélik, hogy a tragédia nem volt véletlen: az úriember vállon akarta lőni a meseszép Blanche-ot, hogy heg csúfítsa, és ne vonzza úgy a férfiak tekintetét, azonban a nyílvessző tévútra ment és szíven szúrta őt. Beszélik, hogy a féltékeny bűnös és az ártatlanul meggyilkolt nő szelleme a mai napig a Rochester kastély és a közeli temető környékén kering, Lady Blanche hideg ujjai olykor megérintik az arra látogatók vállát, a bűnös pedig együtt ordít a zúgó szél hangjával.

Leeds Castle, Kent
A vészjósló szellemkutya!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

A világ egyik legszebb szellemjárta kastélya Kent-ben a Leeds, melynek kísértete a szóbeszéd szerint egy fekete kutya, amelyet szemtanúk göndör szőrű vizslaként írnak le, ami időről időre feltűnik egy váratlan pillanatban, majd futva áthalad egy-egy zárt ajtón, ablakon, és ebbe az ódon falak is beleremegnek. Azonban amikor a szellemkutya feltűnik, kisvártatva mindig történik a kastély környékén élő családok életében valami szerencsétlenség. Néhány éve egy nő a kastély ablakánál ült, és hirtelen megpillantotta a fal felé szaladó kutyát. A felpattant, hogy megnézze a falat ott, ahol a szellemet eltűnni látta, és a szék, amin ült, abban a pillanatban összetört. És ez a helyiek szerint csak piszlicsáré ügy a többi rossz dologhoz képest, ami a titokzatos állathoz köthető.

Hever Castle, Kent
A szerelmét visszasíró kísértet!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

Bár nem hiteles információ, de valószínűleg a Hever kastélyban született Boleyn Anna, VIII Henrik második felesége. Egy azonban biztos: itt találkoztak először és itt is szerettek egymásba, így Annának, akit később férje lefejeztetett, a legszebb életszakasza köthető a Hever kastélyhoz. Csoda-e, hogy ide jár vissza kísérteni? Legalábbis a környékbeliek szerint. Leginkább a régi tölgyfa ágai alatt látják olykor feltűnni a hölgyet, aki senkit nem bánt, csupán csöndesen, sírdogálva emlékezik arra az időre, amikor az ő Henrikje udvarolt neki.

Glamis Castle, Scotland
Halálba taszító szörnyek és szellemek!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

A skót Glamis kastély az ország legnépszerűbb kísértetkastélya, amelyben a legendák szerint szörnyek lakoznak. A családi kápolnában és a toronyóránál a Szürke Hölgy szelleme kísért, aki vélhetően nem más, mint Lady Janet Douglas, akit máglyára vetettek 1537-ben, VIII. Henrik koholt vádjai nyomán. De a helyiek szerint Glamis-ban “belefuthatunk” a kivágott nyelvű szellemnőbe, aki a parkban futkározva mutogatja megcsonkított arcát a látogatóknak.

Castle of Mey (Barrogill Castle), Scotland
A torony szomorú lakója!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

Mey kastélya a szellemszállások egy modernizált, felújított darabja, amely a 16. században épült. Első tulajdonosa és egyben építtetője George Sinclair volt, és a helyiek szerint az ő unokája kísért a falak között. A történet szerint Elisabeth szerelembe bonyolódott a birtok egyik munkásával, de az apja hallani sem akart arról, hogy alacsonyabb rendű férfit válasszon párjául. Így aztán a lányt egy toronyszobába zárta, hogy elválassza a fiatalokat. Egyesek azt mondják, Elisabeth épp a távolba meredt, hátha látja a kedvesét, amikor túlságosan kihajolt és elvesztette az egyensúlyát, mások szerint viszont bánatában a halált választotta, ezért vetette ki magát az ablakon. Bármi is az igazság, a szomorú hölgy mai napig a kastély körül kering, és gyakorta feltűnik a torony magányos lányszobájában.

Carlisle Castle
, Cumbria
A gyermeket védelmező szellemnő!

7 szellemjárta kastély Európában - fotó

 

A cumbriai Carlisle kastélyban egy szellemnő kísért. 1823-ban egy katona a kastély környékére tévedt és megtámadta, meggyalázta őt.  Próbálta megvédeni magát, küzdött a férfival, azonban annak kardja súlyos sebet ejtett rajta, és halálát lelte. Később a női csontvázat jellegzetes, skót tartánban találták meg, amint a kezében egy kicsiny, gyerekcsontvázat tartott – azé a gyerekét, aki három évvel korábban tűnt el a kastély környékén.  A porhüvelyeket a legenda szerint eltemették, ám szellemi lenyomatuk a mai napig megmaradt: a mozgásérzékelők gyakorta jeleznek az épületben, akkor is, ha a biztonsági kamerákon jól látható, hogy nincs odabenn senki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése