Hallottál már az urbexről? Ez az urban exploration rövidítése, és röviden azokra a túrákra, látványosságokra, úti célokra értik, amiket nehéz megközelíteni, kevésbé ismertek és hétköznapiak, vagy egyenesen tilos odamenni. Tulajdonképpen az Itt se voltam is pont azokat a helyeket mutatja be, amiket nem igazán ismer a nagyközönség. Viszont ha lehetne választani egy helyet, amire maximálisan ráillik az urbex, az Kolmanskop lenne!
Története egészen az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. 1908-ban egy helyi munkás talált itt egy gyémántot, amit megmutatott német főnökének. A főnök, név szerint August Stauch egyből meglátta ebben az üzletet. Kutatni kezdett, és miután kiderült, hogy a terület rendkívül gazdag gyémántlelőhelynek ígérkezik, rengeteg német bányász költözött ide, hogy szerencsét próbáljon. A hely fontosságát mutatja, hogy maga a német kormány tiltott területnek nyilvánította, és kizárólagos jogon megkezdte a gyémántlelőhely kiaknázását.
Azok a bányászok, akik az elsők között érkeztek ide, igen nagy vagyonra tettek szert. Hogy ne érezzék annyira távolinak a hazájukat, egész kisvárost építettek fel német mintára. Igen fejlett települést hoztak létre, volt itt kaszinó, színház, iskola, erőmű, de Kolmanskopban építették fel a déli félteke első röntgenállomását is.
Mielőtt azt hinnénk viszont, hogy az orvosi ellátás miatt volt fontos a röntgenállomás, jobb ha tudjuk: azért hozták létre, hogy a munkások ne tudjanak a testükön belül kicsempészni gyémántokat a bánya területéről! A kisváros fontosságát jelezte, hogy vasútvonalat is építettek, ami a közeli Lüderitz kikötővárossal kötötte össze Kolmanskopot.
Csakhogy hiába épült fel a semmi közepén egy ilyen fejlett város, ha egy idő után elvesztette a legfontosabb csáberejét: a gyémántot. Olyan mértékű volt a kitermelés, hogy szép lassan elfogyott a bányászható gyémánt. Emiatt az I. világháború után lassan hanyatlásnak indult a település, majd 1954-ben végképp az enyészetnek hagyták. Miután az utolsó lakos is elhagyta Kolmanskopot, a Namíbiai sivatag német városát, a természet szépen lassan visszahódította a területet. A házak és a többi épület szép lassan tönkrementek, a szél telehordta a területet homokkal, és kialakult Kolmanskop mai képe: egy szellemváros a sivatag közepén.
Ha még többet szeretnél megtudni Kolmanskopról, látogasd meg az Itt se voltam blogot, majd a weboldalt.
