nlc.hu
Utazás
Híres filmes helyszínek New Yorkban

Híres filmes helyszínek New Yorkban

Utazásaim során szeretek rábukkanni olyan helyszínekre, melyek könyvekből vagy filmekből ismerősök. New Yorkban ez nem nehéz, hiszen ezernyi filmet forgattak a városban. Íme, néhány filmes jelenet, melynek a helyszínét magunk is felkereshetjük egy New York-i utazás során.

Az Újvilágba érkezők először a Szabadság-szobrot láthatták meg, majd a világ minden tájáról ide sereglő bevándorlók az Ellis Islanden töltötték első napjaikat. Minden érkezőt tüzetes orvosi, erőnléti, pszichológiai vizsgálatnak vetettek alá, kikérdezték őket anyagi és büntetőjogi helyzetükről. Ez a bevándorlási procedúra sok filmben szerepelt – például a Keresztapa című film egyik jelenetében.

Kicsit északabbra, a város (és az egész világ) pénzügyi negyedének ütőere, a Wall Street saját filmet is kapott – Oliver Stone ugyanis ezzel a címmel rendezte egyik nagy sikerű filmjét. A Michael Douglas főszereplésével készült filmben bepillanthatunk a tőzsdekulisszák mögé – mind fizikai, mind átvitt értelemben. A film további jeleneteiben olyan helyszínek tűnnek fel, ahol a pénzügyi elit megfordul: a Roosevelt Hotel bálterme, a Broadway-n levő fényűző irodák, vagy például a 21 Club.

A Harry és Sally orgazmusos filmjelenetére talán mindenki emlékszik. A felejthetetlen pár percet az egyik legismertebb és legnépszerűbb New York-i zsidó élelmiszerboltban és bisztróban, a Katz Delicatessen üzletében vették fel (az East Houston és Ludlow utcák sarkán):

A Greenwich Village negyedben a Bedford és a Grove utcák sarkán álló épület jelenik meg a Friends (Jóbarátok) című tévésorozat minden jelenetében, mint a szereplők otthona. A város egyik szimbóluma, az Empire State Building a 34. utca és 5. sugárút sarkán áll. A torony számos filmben szerepel – például a Szerelem hullámhosszán romantikus zárójelenetében.

…vagy a éppen a félelmetes King Kongban.

Ugyancsak a 34. utcában áll a világ egyik legnagyobb áruháza, a Macy’s. Az áruház leghíresebb “szerepe” a Csoda New Yorkban című filmben látható – nélküle talán nincs is nálunk azóta karácsony. Néhány utcával északabbra egy híres art deco klasszikus, a Daily News Building található. Az előcsarnokban a világ legnagyobb belső földgömbjét lehet megnézni, amely a Superman-filmekből lehet ismerős.

Martin Scorsese annyi filmet forgatott a városban, hogy csak Woody Allen versenyezhet vele. A legjelentősebb talán a New York sötét arcát bemutató Taxisofőr. A legkegyetlenebb jelenetek a keleti 13. utcában játszódtak, mely akkoriban hírhedt környéknek számított. A Szellemirtók című filmben több New York-i helyszínnel is találkozunk, például a New York Public Library könyvsoraival, ahol szellemek is besegítenek a könyvrendezésbe.

A Szerelem hálójában zárójelenete az Upper West Side negyedben, a 91. utca magasságában játszódik a Hudson folyó partján.

Egy korábbi jelenet helyszínét is meglátogathatjuk, méghozzá azt, ahol egy szupermarketben vásárol a két főszereplő – ez a Zabar’s, a Broadway és a 80. utca találkozásánál.

Az Álom luxuskivitelben nyitójelenetében a csodálatos Audrey Hepburn által megformált Holly egy éjszakai mulatság után, reggelizés közben egyre csak a Tiffany ékszerüzlet csábító kirakatát bámulja az 5. sugárúton.

A Lexington Avenue és az 52. utca találkozásánál levő szellőzőrács a filmtörténet egyik leghíresebb jelenetének helyszíne: itt libbent fel Marilyn Monroe fehér szoknyája a rács alatt elrobogó metrószerelvény okozta huzattól.
A Central Park rengeteg filmnek adott otthont, például a Szerelem a végzeten főhőse is itt sétál:

Nemcsak Manhattan, de a külső kerületek is népszerű filmforgatási helyszínek. Az 1977-es kultuszfilm, a Szombat esti láz jeleneteit Brooklyn Bay Ridge negyedében forgatták. Még ma is áll az az üzlet, ahol a John Travolta által megformált Tony Manero dolgozott, és ugyancsak megvan a pizzéria, ahol vásárolt. Sajnos az egykori, villogó fényekkel megvilágított padlójú diszkót, amely 2001 Odüsszeia néven futott, már ledózerolták.

Woody Allen számos filmjében feltűnik a város, de a Manhattan című film az, ami gyakorlatilag egy komplett szerelmi vallomás New Yorkhoz. A film nyitójelenetében Gershwin Kék rapszódiájának világhírű dallamára egy montázst látunk nevezetes és hétköznapi látnivalókból. Feltűnik a Queensboro Bridge, a Guggenheim Museum, a Museum of Modern Art, a Central Park és a Russian Tea Room. A rendező így nyilatkozott arról, miért forgatta a filmet fekete-fehérben: “…mert így emlékszem vissza a gyermekkorom városára. Lehet, hogy a régi fényképek, filmek, könyvek és ilyesmik miatt. De én így emlékszem New Yorkra. És mindig Gershwin zenéjét hallom közben.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top