A Győzelem napja az én korosztályomnak már beivódott a tudatába, éppúgy, mint a Tanácsköztársaság kikiáltása (március 21.) vagy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe (november 7.). Ez a kép annak idején bejárta a világot: egy Nyikolaj Kaldej nevű katona kitűzte a szovjet lobogót a berlini Reichstag épületére 1945. május 2-án. Németország kapitulációjára (vagyis feltétel nélküli kapitulációjának írásos rögzítésére) közép-európai idő szerint május 8-án, orosz idő szerint május 9-én került sor. Innen számítjuk a második világháború befejezését.
Teljesen véletlenül éppen május 9-én indultunk Bécsbe, és a Főpályaudvarra érkeztünk meg vonattal. Ennek természetesen története van. Nekem nincs kocsim, nem tudok vezetni, így persze mindent tömegközlekedéssel kell megoldanunk. Ez egyrészt jó, mert nem probléma a parkolás, és gyalog vagy metróval eltévedni is azért művészet (autóval sokkal könnyebb), másrészt viszont meglehetősen kényelmetlen, mert sok dologhoz kell alkalmazkodni (a menetrend csak az egyik!).
Itt van például az EUrégiós vonatjegy problémája. Régebben olcsóbb volt, és nem kellett átszállni. Ma jóval drágább, odafelé menet Hegyeshalomban, visszafelé pedig Bruck an der Leithában kell átrohanni a másik szerelvényhez (másodperceken és a kondíciónkon múlt, hogy le nem késtük. na már most: a jegy ára oda-vissza 21 euró, de ha kedvezményes rail jet jeggyel megyünk, akkor 18 euró, és nincs átszállás! Ráadásul a Westbahnhofra érkezik, amitől néhány lépés csak a Mariahilferstrasse, aminek a vége már a Museumsquartiere-be torkollik. Mi miért nem mentünk rail jettel? Mert csak korlátozott számú kedvezményes jegyet lehetett kapni, és mi későn kaptunk észbe. Sebaj, gondoltuk, akkor majd végigsétálunk a Belvedere Palota parkján, az úgyis nagy kedvencünk Bécsben…
Merre jártak még? A teljes cikket a Kalandozó magyarok blogon találod!
