nlc.hu
Utazás
10 hely, ahol életre keltek a Disney-mesék

10 hely, ahol életre keltek a Disney-mesék

Sokáig azt hittem, hogy a németországi Neuschwanstein minden Disney-kastély alapja. Pedig nem. Vagyis nem csak. Disney több másik európai kastélyból, várból vagy kúriából is meríthetett ihletett, amikor megtervezte a minden rajzfilm elején felbukkanó mesepalotát, amit a floridai Disney Worldben és a tokiói Disneylandben fel is építettek. Íme 10 hely, ahol megelevenedik előttünk Hamupipőke vagy Csipkerózsika története.

1. Neuschwanstein
II. “Őrült” Lajos 19 éves korában került a trónra 1864-ben, és még nem volt felkészülve a kemény politikai csatározásokra, a harcokra, a valóság elől pedig Wagner zenéjéhez menekült és a romantika nagy irodalmi műveibe temetkezett. Ezek ihlették a csodálatos kastély terveit, amely az uralkodó vagyonát is szépen felemésztette.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

2. Chateau de Chenonceau
Habár Hamupipőke sztorija több különböző kultúrában jelen volt valamilyen formában, hol tündér-, hol népmeseként, várható volt, hogy a Disney-mesebirodalomban kiemelkedő szerepe lesz. A német Lajos kastélya mellett három különböző francia reneszánsz épület hatása is jól látható a floridai Disney Worldben és a tokiói Disneylandben álló kastélyokon. A Catheau de Chenonceau hídja fölé Medici Katalin építette a kétszintes épületet, bosszúból, miután a kastélyt elkobozta a férje szeretőjétől. 

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

3. Chambord
A másik francia reneszánsz épületnek leginkább a teteje az, ami lenyűgözte a Walt Disney-parkok tervezőit. Nem csoda, hiszen ez az egyik leghíresebb Loire-völgyi kastély, és bár egy Párizs nagyságú nemzeti park veszi körül, sokan akár egy órát is eltöltenek azzal, hogy az épület tetejét fotózzák.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

4. Chaumont
Chenonceau-val ellentétben ez a hely kevésbé meseszerű, és sokkal inkább erődítmény jellegű az épület, de a csigalépcsője mégis inkább valamilyen mesebeli helyszínre emlékeztet. Elég volt rápillantanom a képre, és rögtön megjelent előttem számos Disney-figura, akiket ebbe a díszletbe terveztek.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

5. Segoviai Alcazar
A XII. században arab erődítményként szolgált, és hajóorr formája miatt tartják különleges építménynek, amit később több Disney-épületnél is felidéztek. A kastély mesés jellegét tovább fokozza a tornya és az elhelyezkedése, hiszen egy szikla tetején áll, magányosan.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

6. Moszna
Herb Ryman veterán látványtervező és rajzoló az, akinek komoly szerep jutott mindkét Disney-kastély tervezésében, a Walt Disney Worldben és Disneylandben is. Őt fogta meg valami a lengyel kastélyban, amelynek sok apró részletét megjelenítette a mesebirodalom épületében.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

7. Chateau de Pierrefonds
Az egyik legszebb és legrégebbi francia kastély kékes-lilás kupolával. Igaz, maga az épület formája és méretei is lenyűgözőek. A Csipkerózsika kastélyaként emlegetik, és biztosan nem szorul magyarázatra, hogy miért.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

8. Fontainebleau
A reneszánsz francia kastély egyik különlegessége egy nagy, szabálytalan alakú épület, amely öt udvart zár körül. Noha a lépcsője is igazán emlékeztet a Hamupipőke (máshol Csipkerózsika kastélyaként emlegetett) királyi palotájáéra.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

9. Chateau d’Ussé
A legenda szerint ez a kastély ihlette a Csipkerózsika mesét, amelyet eredetileg népmeseként ismertek Charles Perrault elbeszélésében. A francia kastély formavilágát a Disney-tervezők is használták, lényegében a két szórakoztatóparki óriáskastély alapjául szolgált.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

10. Palácio Nacional de Pena
A portugália Sintra várost sokan a kertjei és a kastélyai miatt szokták felkeresni, és kiemelkedő élmény a színpompás látványt nyújtó Pena-palota. Az UNESCO-világörökség része, és az ország 7 csodájának egyike, máig azt az érzetet kelti, mintha valami elvarázsolt helyen járnánk. Személy szerint a képeket elnézve engem inkább emlékezetet a Szépség és a Szörnyeteg kastélyára, de talán csak az óratorony teszi.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

+1 Vajdahunyad vára
Személyes kedvencem, és bár nem gondolom, hogy Erdélyig utazott volna a Disney-stáb ihletért, azért a sorba szerintem beleillik ez a helyszín is. Az eredeti kastély lenyűgöző mása a budapesti Vajdahunyadvár, igaz, inkább csak a főhomlokzatot mintázza.

10 hely, ahol életre keltek a Walt Disney mesék

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top