nlc.hu
Utazás
Óriáspatkányok lepték el a Tuileriák kertjét Párizsban – fotó

Óriáspatkányok lepték el a Tuileriák kertjét Párizsban – fotó

A kertészek attól félnek, hogy az állatok megharapják őket.

Hatalmas méretű patkányok árasztották el a Tuileriák kertjét Párizsban. A világ egyik leggyönyörűbb közparkjaként számon tartott zöldövezetben a turisták által hátrahagyott nagy mennyiségű szemét miatt szaporodtak el a kártevők. A nagy számban érkező patkányok a látogatók között osonva csipegetik fel az élelmet.

Forrás: dailymail.co.uk
Forrás: dailymail.co.uk

A Louvre munkatársai az illetékes városi hatóságokkal együttműködve igyekeznek kordában tartani a rágcsálókat a Szajna és a Louvre által határolt parkban, ám a múlt héten már kénytelen voltak egy kártevőirtó céget is segítségül hívni. A múzeum egyik alkalmazottja szerint a harcot tovább nehezíti, hogy az állatbarát turisták még vizet is adnak a patkányoknak.

A párizsiak többségét azonban szemmel láthatólag nem zavarják a patkányok és a jelenlétükben is tovább folytatják az eszegetést és a pihenést. A francia sajtó szerint az amúgy a legtöbbek számára visszataszító állat elfogadtatását a közelmúltban segítette a L’ecsó című amerikai animációs film, amelynek főhőse egy patkány, és a Párizs melletti Disneyland egy új attrakciója, a látogatókat az említett film világába repítő Ratatouille.

Óriáspatkányok lepték el a Tuileriák kertjét Párizsban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top