Utazás

A világ 7 legszebb Parlamentje

Ha valakinek olyan szerencséje van, mint nekünk, magyaroknak, hogy mienk a világ egyik legszebb, leglátványosabb (és legnagyobb) parlamentépülete, hajlamos azt hinni, hogy a többi országé is hasonlóan lenyűgöző és díszes. Ez nagy tévedés, mert az extrém vagy jellegtelen építményeknek se szeri, se száma, és bizony olykor elcsodálkozik az ember azon, hogy egy igazságügyi palota (például Rómában) sokkal emlékezetesebb látvány, mint az országgyűlés székhelye. Léteznek nagyon hasonló, az ókori görög templomok mintájára készült épületek, de előfordulnak (főként Ázsiában és Afrikában) szokatlanul merész, de nem minden esetben jól eltalált, modern változatok is. Most következzék egy abszolúte szubjektív lista a 7 legszebbről!
  1. Országház, Magyarország, Budapest

Lehet persze szerénytelenségnek nevezni a lista első helyét, de ha bárki körülnéz az internetes oldalakon, tapasztalhatja, hogy nincs olyan cikk, amiből kimaradna, sőt ne az első bekezdésekben ismertetnék az írók a Parlament legfontosabb adatait. A magyar országgyűlés otthonát Országházaként vagy Parlamentként szoktuk emlegetni. Az épület felépítésére 1881-ben hirdettek pályázatot, és Steindl Imre neogótikus hatású elképzelése 19 beérkezett pályázat közül nyerte el a megbízást. A historizáló eklektika jegyében megálmodott palota a barokk és a neogótika stílusjegyeinek alapján készült el, és szinte kizárólag hazai alapanyagot használtak hozzá. Az épületnek 27 kapuja van, 29 lépcsőháza és 13 személy- és teherlift működik benne. Több mint 200 irodahelyiséget találhatunk itt, valamint olyan egyéb intézményeket, mint például az Országgyűlési Könyvtár (valamint itt őrzik a Szent Koronát és a többi koronázási jelvényt is, a palást kivételével).

A világ 7 legszebb Parlament épülete

Az Országház látogatásának lehetőségei

Cím: 1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. | Tel.: + (36) 1 441-4000 | Postacím: 1357 Budapest, Pf.: 2. | Email-cím: webmaster@parlament.hu | Idegenforgalom: idegenforgalom@parlament.hu

  1. Osztrák Parlament, Bécs

A Theophil Hansen báró által tervezett Parlament 1874-től 1883-ig épült több mint 13 500 négyzetméteres alapterületen. A Ringen található, klasszikus görög mintát követő elegáns épületben több mint 100 szobát és termet találunk, előtte pedig egy szökőkút és Pallasz Athéné szobra teszi jellegzetessé az összképet. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett Reichsratsgebäude a Nemzeti Tanács és a Szövetségi Tanács székhelye.

A világ 7 legszebb Parlament épülete
  1. Houses of Parliament, London, Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyság gótikus parlamentépülete a Westminster-palota a Temze partján, ahol a Lordok Háza és a Képviselőház ülésezik. Óratornya, a Big Ben az egyik leghíresebb látványosság, és London legfőbb szimbóluma. A Westminster-palota 1987 óta a Világörökség része. A jelenlegi épület újjáépítés és átépítés eredménye, mely 1840 és 1870 között zajlott Charles Barry és Augustin W.N.Pugin tervei alapján. Négy szintjén több mint 1100 helyiséget, 100 lépcsőházat és összesen 5 kilométernyi hosszú folyosót találunk, valamint számos udvart és kertet kívül.

A világ 7 legszebb Parlament épülete
  1. Capitolium, Washington, Amerikai Egyesült Államok

A neoklasszikus stílusban, 72 ezer négyzetméter területen épült Capitolium a szövetségi kormányzat törvényhozásának, az Egyesült Államok kongresszusának székhelye. William Thorton tervezte, 1793-ban kezdték építeni, és 1800-tól üléseznek itt. 88 méter magas, saját földalatti vasúttal rendelkezik, ami a környező kormányzati épületekkel való közvetlen összeköttetést biztosítja. Az 5 szinten 540 helyiséget találunk, és az egyetlen külföldi államférfi, aki szobrot kapott a itt, nem más, mint Kossuth Lajos!

A világ 7 legszebb Parlament épülete
  1. Parlament, Fokváros, Dél-Afrika

Az épület három fő részből áll, a legrégebbi 1884-ben épült, és a tartományok Nemzeti Tanácsának ad helyet (ez a felsőház), a későbbi hozzáépítésre az 1920-as években, majd a század nyolcvanas éveiben került sor, és ez lett az otthona az Országgyűlésnek (alsóház). A neoklasszikus stílusban megálmodott eredeti Parlament teljes szerkezetét, beleértve a korinthoszi oszlopokat és a hatalmas kupolát, Charles Freeman tervezte. Az új épületrészek az ismert építészt, Sir Herbert Bakert dicsérik.

A világ 7 legszebb Parlament épülete
  1. Palazzo Pubblico, San Marino

San Marino Köztársaság parlamenti épületét neogótikus stílusban Francesco Azurri építész tervei alapján 1884 és 1894 között építették. A látogatók beléphetnek palotába, és megtekinthetik a gazdagon díszített Nagy és Általános Tanácstermet, valamint a gyűléstermet, ahol a köztársaság vezetői és 58 választott képviselője találkoznak havonta. Amikor a kormány nem ülésezik, a terem polgári esküvők kedvelt helyszíne.

A világ 7 legszebb Parlament épülete
  1. Parlament, Új-Delhi, India

A Parlament épületét Új-Delhiben két híres építész tervezte, Sir Edwin Lutyens és Sir Herbert Baker, akik egész Új-Delhi arculatának kialakításáért felelősek voltak. Hat éven keresztül készült az egyedülállóan különleges palota, amely 170 méter átmérőjű, 12 kapuja van, és területe közel hat hektár. A Központi Csarnok kör alakú, kupolája 30 méter átmérőjű. Az egész építményt díszes homokkő falak és kovácsoltvas kapuk veszik körül.

A világ 7 legszebb Parlament épülete

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top