Salgóbánya Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze, mely 500 méteres tengerszint feletti magasságban a Medves-fennsík szélén helyezkedik el. A középkorban már létezett itt egy nagyon kicsi település, majd amikor 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel, beindult ennek bányászata. A településen kaszinó és művelődési ház is épült a faluban a bányászoknak és munkaadóiknak, ma turistalátványosságként szolgál a vadászház és a felette magasodó Salgó vára, amely a 13. században épült. Salgóbánya büszkesége, hogy itt született Zenthe Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész.
Aki az Északi-középhegységbe indul pihenni vagy kirándulni, nem térhet anélkül haza, hogy ne lásson legalább egy várat vagy kastélyt. Szerencsére várakban Salgótarján körül sincs hiány.
Mi Salgó várát a nagy sár miatt ezúttal kihagytuk, elmentünk viszont a somoskői várhoz, ami mint kiderült, már a szomszédos Szlovákiában van. Innen csodaszép kilátás nyílt a környező hegyekre, ami gyanítom, tiszta időben még szebb lehet.
Korai vármagját a vidéken birtokos Kacsics nemzetség emeltette a 13. század második felében. Az Árpád-házi uralkodók férfiágának kihalását követő anarchikus belháború idején a nemesi család kénytelen volt behódolni Csák Máté tartományúr előtt. A korabeli oklevelek szerint Anjou Károly serege 1320-ban foglalta vissza a Csák-birodalomból Fülek és Sirok várát, ekkoriban kerülhetett királyi kézbe a somoskői várbirtok is. A győztes uralkodó kedvelt hívének, Szécsényi Tamás bárónak adományozta, kinek leszármazottai egészen a 15. század közepéig lakták épületeit. A török hódítás fenyegető vihara a következő évszázadban érte el Nógrád vármegyét, ekkor kerültek a közeli Salgó és Fülek végvárai a pogány seregek hatalmába. Végső romlását az 1682-es füleki ostrom idején, a környéken portyázó lovasok okozták, akik felgyújtották épületeit, s ezzel végképp elvesztette hadi fontosságát.
Az idő rövidsége miatt most Salgótarjánban nem néztünk körül, de korábban már jártam Magyarország egyetlen föld alatti bányamúzeumában és az üveggyárban is, emellett érdemes felkeresni a Nógrádi Történeti Múzeumot és a Karancs-kilátót is, talán egy következő alkalommal ezekre a helyekre is eljutunk.
Hazafelé mindenképp szerettem volna megállni Mátraverebély-Szentkúton, ahol ferencesek által vezetett katolikus búcsújáróhely és Mária-kegyhely található. Ottjártunkkor épp barkaszentelés zajlott, ezért csak szolidan tudtuk körbejárni a templomot, de így is feltűnt, hogy milyen hatalmas érdeklődés és tisztelet övezi a kegyhelyet: a Wikipédia szerint évente körülbelül 200 000 zarándok látogat ide.
Az 1400-as években Magyarország egyik leglátogatottabb búcsújáróhelye volt. Egy 1714-es irat szerint egy néma kisfiú vizet keresvén lemaradt apjától, amikor megjelent a Szűzanya neki, és egy lópatkó formájú mélyedésre mutatott, ahol víz csillant fel. Szomját oltotta és apja után kiáltott – meggyógyult némaságából. Ennek okán 1195-ben Szentkút lett a neve, a helyet szentnek nyilvánítják. 1700-ban aranykereszt ragyogott fel a vízben. XI. Kelemen pápa kivizsgáltatta az eseteket, az azóta megtörtént gyógyulásokat, melyek valódiságát elfogadta. 1701-ben a hívők ezrei előtt jelent meg a Boldogságos Szűz, a trónján ülve és a kis Jézust tartva a karjaiban.
A többi remek helyszínről és bloggerünk szállásáról a Mert utazni jó, mert utazni érdemes blogon olvashatsz!
