nlc.hu
Utazás
Kettéosztott világ: 3 ország, ahol még léteznek belső határok

Kettéosztott világ: 3 ország, ahol még léteznek belső határok

2015-ben a világnak még vannak olyan szegletei, ahol egyetlen országon belül is határok húzódnak, és a falak leomlását várják.

Hazaiként sorban állni

Hongkongot közel 150 éves brit uralom után 1997-ben csatolták vissza az anyaországhoz, Kínához. A teljes újraegyesítés azonban máig várat magára, hisz a britek kivonulásakor Kína aláírta azt az egyezményt, amely további ötven évre garantálja, hogy Hongkong fenntarthatja kapitalista gazdasági rendszerét. Az anyaország lakói ezért, mint minden más külföldi turista, továbbra is sorban állnak azoknál az ellenőrzőpontoknál, amelyek a Budapestnél kétszer nagyobb várost övezik. Akinek pedig nincsenek érvényes iratai, nem léphet be saját országa legfejlettebb városába.

Kettéosztott világ: 3 ország, ahol még léteznek belső határok

Ahonnan Jézus ma csak ellenőrzés után jutna ki

Az izraeli-palesztin konfliktus miatt épültek azok a magas falak és ellenőrzőpontok, amelyek Izrael állam területén belül szinte hermetikusan zárják le a palesztin részeket. Ennek a rendszernek legszembetöltőbb példája a szent város, Jeruzsálem és Jézus szülőhelyének, Betlehemnek a határán felállított ellenőrzőpont. Mintha a turista egy másik világba sétálna be, miután Jeruzsálem modern és utolsó tégláig felújított városából kisbusszal vagy taxival elér a falhoz, ahol az izraeli katona után a palesztin is átvizsgálja az iratokat és a táskákat.

Kettéosztott világ: 3 ország, ahol még léteznek belső határok

EU-ban az EU-n kívül

A ciprusi Nicosia a világ utolsó kettéosztott fővárosa. A szigeten végighúzódó Zöld Vonal a főváros óvárosi részén is keresztülfut, így választva el egymástól a ciprusi görög és török területeket. A korábban egységes ország akkor szakadt ketté véglegesen, amikor a török hadsereg válaszul a korábbi görög államcsínyre, bevonult az északi területekre. Azóta az Észak-ciprusi Török Köztársaságot egyedül Törökország ismeri el független államként. Ugyanakkor a helyzetet tovább bonyolítja, hogy az északi rész jogilag a Ciprusi Köztársaság tagja és ily módon tagja az EU-nak, de a terület EU-tagsága a török megszállás miatt felfüggesztésre került. Ebből persze a turista annyit érzékelhet, hogy ha északra szeretne eljutni, útlevele mellett azt is ellenőrzik, van-e érvényes vízuma, ami tulajdonképpen helyben megszerezhető. Egy dologra azonban ekkor is oda kell figyelni: ha a belépési engedély az útlevélbe kerül, a ciprusi görögök már nem engedik vissza az egynapos túrán résztvevő kirándulót, aki ezért csak Törökországon keresztül juthat haza.

Kettéosztott világ: 3 ország, ahol még léteznek belső határok

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top