Mi történt? Hát az, hogy annyit dolgoztam azért, hogy elutazhassunk az Adriára (egészen az elutazás napjáig toltam a reklámos melót, vettem eurót középárfolyamon, elintéztem a gyerek európai tb-kártyáját, és az utolsó pillanatban sikerült még a Nyugatiban jegyet vennem a Budapestről induló Adria expresszre), hogy közben elfelejtettem utánanézni a határátlépés szabályainak.
Így miután felszálltunk a vonatra, megetettem Bencét is és a velünk szemben ülő fiatal srácot is rántott hússal és csemegeubival, majd a szintén a mi fülkénkben utazó angolul beszélő fiatal pár és a kalauz között tolmácsoltam, és kiderült, hogy a párnak nincs helyjegye, de kell venniük, de nincs készpénzük, és a végén én magam fizettem ki mindkettejük pótjegyét, “majd Splitben megadjátok” felkiáltással… nos ezután végre egy kicsit elcsendesedtem, és miközben kinéztem a robogó vonat ablakán, elmerengtem, hogy vajon mi fog történni velünk a határon. És akkor leghátul, a kisagyam legeldugottabb szegletében elkezdett derengeni, hogy elfelejtettem utánanézni annak, hogy Bence hogyan hagyhatja el az országot.
Majdnem biztos voltam benne, hogy alaptalan az az iciripiciri nyugtalanság, amely rávesz, hogy a mobilommal csatlakozzam a világhálóhoz és rákeressek a témára (gyerekkel Horvátország utazás), hiszen Horvátország EU-tagállam, ahová szabadon mehetünk, és biztos mondta volna valaki, hogy kellenek papírok, ha tényleg kellenének. Szépen lassan esett le… Volt vagy negyed óra. Horvátország nem tartozik a schengeni övezethez, tehát az EU-tagság miatt csak a vámellenőrzés szűnt meg, de útlevél-ellenőrzés továbbra is van a határon. Igaz, hogy útlevél helyett megteszi a személyi is, ám a gyerek esetében is fel kell villantani valamilyen fényképes igazolványt…
Folytatás a Depianyu blogon!
