nlc.hu
Utazás
Te hol lennél boldog? – A világ legboldogabb országai

Te hol lennél boldog? – A világ legboldogabb országai

A következő országok valamit nagyon jól csinálnak, hiszen az ENSZ kutatása alapján itt élnek a legboldogabb emberek a világon.
Sok-sok felmérés és tanulmány szerint a boldogabb országokban a lakosok várható élettartama jóval magasabb az átlagnál, a szociális háló tökéletesen működik, alacsonyabb a korrupció és magas az egy főre eső GDP összege. Az emberek – mivel jó körülmények között élnek – nagylelkűek, több időt szánnak adakozásra és önkéntes munkákra is, ezáltal hálásabbak és jobban megbecsülik, amijük van, mint a kevésbé elégedett országok lakói.
 
A bruttó nemzeti boldogság fogalmát a nagyon boldog ország hírében álló Bhután vezette be a köztudatba. A bhutáni miniszterelnök javaslatára minden év március 20-án ünnepeljük a boldogság világnapját, és ebből az alkalomból hozzák nyilvánosságra minden év tavaszán az országok listáját.
 
Talán nem meglepő, hogy 2015-ben Svájc végzett az első helyen, kevéssel megelőzve Izlandot és Dániát. Magyarország a 158 országból csupán a 104. helyen végzett, míg szomszédaink közül Ausztria a 13., Szlovákia a 45., Románia a 86. legboldogabb ország a világon.
 
És akkor íme a top 10-es lista, csökkenő sorrendben:

10. Ausztrália

Te hol lennél boldog? - A világ legboldogabb országai

9. Új-Zéland

Te hol lennél boldog? - A világ legboldogabb országai

8. Svédország

Te hol lennél boldog? - A világ legboldogabb országai

7. Hollandia

Te hol lennél boldog? - A világ legboldogabb országai

6. Finnország

Te hol lennél boldog? - A világ legboldogabb országai

A top 5-öt a Mert utazni jó, mert utazni érdemes blogon találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top