nlc.hu
Utazás
A 10 legszebb tó Európában – galéria

A 10 legszebb tó Európában – galéria

Egykori sóbánya melletti osztrák tó, a két országot átívelő Genfi-tó és a közel 200 vízeséssel összekötött Plitvicei-tavak. 10 látványos fotó!
Hallstatti-tó, Ausztria
Ausztria egyik legbájosabb tóparti városának Hallstattot tartják. Látványosság is van bőven. Hajókázhatunk a tavon, hegyi vasúttal is utazhatunk, és végül ellátogathatunk a régi sóbányába.

A legszebb tavak európában

 
Balaton
Ne várjatok júniusig az utazással! Már tavasszal is számos program vár titeket a “magyar tengernél”. Március 14-én kezdődik a Füredi Tavaszi Fesztivál, egy nappal később pedig a Csopaki Boros Toros Napokra mehettek. Májusban pörköltfőzőverseny lesz Révfülöpnél. Ugyanitt egy hónappal később Rétes és Lakodalmas Napokat tartanak!
 
A legszebb tavak európában
 
Békás-tó, Románia
A hatvanas években épült Békási-víztároló Románia legnagyobb víztározója. A tó az 1904 méter magas Csalhó tövében fekszik, és csak óvatosan a “fürdőzéssel”, mert mélysége eléri a 90 métert!
 
A legszebb tavak európában
 
Bledi-tó, Szlovénia
A gleccservájta Bledi-tó felett egy szirten áll a Bledi vár. Ha szeretnétek, hogy rátok találjon a szerencse, akkor a tó közepén, egy kis szigeten álló Nagyboldogasszony-templom harangját mindenképpen rángassátok meg háromszor.
 
A legszebb tavak európában
 
Mamry-tó, Lengyelország 
Érdemes megnézni Lengyelország második legnagyobb tavát, mely a mazuri vizek része.
 
A legszebb tavak európában
Königsee
A müncheni Königsee 190 méter mély. Az 1978-ban alakult Berchtesgaden Nemzeti Parkban számos hegyi túrán vehetünk részt, akár gyalogosan, akár hegyi vasúttal. Hajóval eljuthatunk a lóhere alakú Szent Bartholome-templomhoz.
 
A legszebb tavak európában

 

Garda-tó, Olaszország
Észak-Olaszország egyik legkedveltebb úti célja a Garda-tó, partján számos stranddal és szállodával, valamint kempinggel. Olaszország legnagyobb tavát északról az Alpok déli csúcsai határolják, míg a déli része már a Pó-síkságba nyúlik.
 
A legszebb tavak európában
 
Genfi-tó
Ha ez egy verseny lenne – de persze nem az –, akkor így kezdenénk: a Genfi-tó Közép-Európa második legnagyobb területű édesvízi tava a Balaton után. A tó érdekessége, hogy két ország “osztozik” rajta, hiszen 60 százaléka Svájchoz, míg 40 százaléka Franciaországhoz tartozik. 
 
A legszebb tavak európában
 
Plitvicei-tavak, Horvátország
A tengerpartokon kívül is van élet Horvátországban, a Plitvicei-tavak vidékén különösen. Az összesen 16 tó észak–déli irányban húzódik a Kapela-hegységben, és közel 200 (!!!) vízesés köti össze őket!
 
A 10 legszebb tó Európában  - galéria

Melissani-tó, Görögország
1951-ben fedezték fel a Melissani-barlangot és az abban lévő tavat. Érdekessége, hogy a 25-30 méter mély vizét délben egy időre átlátszó türkizkékké “színezi” a napfény.  A tó vize egy méterrel a tengerszint fölé ér, így édesvíz és tengervíz keveréke.

 

A 10 legszebb tó Európában  - galéria

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top