Míg még itthon vagyok, rendszeresen kapok fotókat, hogy milyen is a hely, milyen a város és a milliő. Mindig elmondják, hogy ha bármi kérdés, para van, akkor írjak és beszéljünk.
Nemrég sikerült is egy jóízű 4,5 órát skype-olnunk, amolyan baráti jelleggel (az ilyesmit hívjuk a melóban chemistry meetingnek). Míg Zs a gépemet szerelte valami távoli hozzáféréses mütyürrel Ausztráliából (!!!), addig szépen csacsogtunk.
Itt kerültek szóba az aggódó szülők. Az én drága édesanyám ugyanis megkérdezte, hogy gyűjtse-e a májkrémeket, és ha igen, mennyit, azaz hány májkrémet szándékozok magammal vinni ausztrál földre. Ahogy Főnök mondaná: az ötlet jó, de a koncepción picit még csiszolni kell.
Kérdeztem is anyát, hogy mégis mit gondolt? Mondja anyuka, hogy hát csak vigyem el. Hogy ha anyaországtól elszakadtként néha-néha megkívánnám a hazai ízeket, akkor csak pattintsam fel a sertésjavával töltött mágikus fémdobozt, és máris szebben fog sütni a Nap az ausztrál tengerparton.
A folytatásért kattints a Grafoterápia caféblogra!
