Utazás

Szarajevó, ahol négy kultúra találkozik

Annyit tudtam Szarajevóról, hogy itt járt a kontinens első villamosa, hogy itt ölték meg Ferenc Ferdinándot, hogy rendeztek itt téli olimpiát, és hogy mennyit szenvedtek az itt élők a délszláv háborúban. Gyermekként rengeteget hallottam a híradóban a harcokról, bár nem értettem belőle egy kukkot sem. Ma ez már másként van, kicsit megértettem a múltat, és belekóstoltam egy olyan városba, ahol négy kultúra és négy vallás találkozik. Szóval Szarajevó megér egy misét.

Senki ne ijedjen meg, ha a barátai hosszú hétvégézni hívják Szarajevóba és a környékére. Inkább idejében foglaljon szállást! Van ott is pár nagy hotel, de a kisebb szállodák jellemzőek, ahol hamar elkelnek a szobák. Mi egy, a történelmi belvárostól öt perc sétára egy háromemeletes, tízszobás hotelben foglaltunk szállást. Ide érkeztünk meg több mint nyolcórai autózás után. Délután indultunk Budapestről, Mohács után léptük át a határt, elkerültük Eszéket, és autópályán elértünk a horvát–bosnyák határig. Na itt már sötétedett, a kanyargós, kamionoktól zsúfolt bosnyák utakon nehéz volt előzni, alig vártuk, hogy elérjük a Szarajevótól úgy hatvan kilométerre kezdődő autópályát, még ha fizetni is kell érte.

Szóval a hotelnek volt parkolója, a recepciós beszélt angolul, a szoba pedig olyan nagy és modern volt, hogy csak pislogtam. Éjjel tizenegykor még nyitva voltak az éttermek, az utcákon pedig hömpölygött a tömeg. Szinte mindenhol lehet bankkártyával fizetni, de jó, ha van az embernél euró, vagy az automatából felvehető helyi pénz, a konvertibilis márka. Egy ilyen pénz 150 forintnak felel meg, szóval könnyen számoltunk.

Szarajevó, ahol négy kultúra találkozik

6 étel Szarajevóból

1. Kétféle bureket lehet kapni a városban, ebből az egyik a kerek, amit úgy szeletelnek, mint a tortát. Van belőle például túrós (nem édes!) és húsos (hagymás, darált húsos).

2. A töltött pljeszkavicát sajttal és kajmakkal töltik meg. A kajmak egyfajta átmenet a túró és a vajkrém,  között, van belőle sósabb és édesebb is.

3. Gyevrek, egy húsos étel, amit csípős körözöttel töltenek meg.

4. Ha ustipak névvel találkozol az étlapon, az valójában a csevap, csak sajttal és szalonnával van megtöltve.

5. A razsnjic egyfajta csirkenyárs, bacon szalonnába tekerve.

6. A legtöbb desszert a rétesre vagy a baklavára hasonlít. Ezek dióval, mandulával, mogyoróval készülnek. A lapokat lerakják, minden sort megszórnak, majd kisütik, felvágják és forrón cukorszirupot öntenek rá. Szóval nem olajosak!

Jó, ha tudod! Ha valaki az éttermekben szeszesitalt akar fogyasztani az ebédhez vagy a vacsorához, az jól nézze meg, hova ül be: a muszlimok által működtetett helyeken vagy a mecsetek közelében még alkoholmentes sör sincsen! És jobb, ha felkészülsz arra is, hogy vadászni kell, elsősorban a teraszon lévő asztalokra, mert több az éhes száj, mint az asztal. Dohányozni bárhol lehet.

 A temetővel körülölelt Szarajevó

Szarajevóban rengeteg a temető, az 1992–95-ös ostrom alatt 11 ezer ember vesztette életét, őket parkokba, a hegyoldalba temették el. Már a látvány is arra sarkallt, hogy megtudjuk, mi és hogyan történt itt. Nekiindultunk, némi séta után elértünk a várost kettészelő, keskeny Miljacka folyóhoz, ennek a partján, az egyik hídnál gyilkolták meg Ferenc Ferdinándot és feleségét 1914-ben. Szemben egy kis múzeum állít emléket a történteknek, látható itt a trónörököspár életét kioltó fegyver is. A kis múzeum két konvertibilis márkáért látogatható.

A környéken hemzsegnek a kirándulásokat hirdető irodák, melyek a városba és környékére szerveznek túrákat. Mi egy háromórás, háborús túrára fizettünk be. A helybeli idegenvezető srác gyermekként élte át az 1992–95-ös ostromot, így nem csoda, hogy az első kézből hallott történetek miatt ez a három óra igencsak megviselt minket. Először egy, a város fölé magasodó erődhöz mentünk fel, ahonnan tökéletesen látható volt a 400 ezer lakosú Szarajevó: láttuk a történelmi belvárost, a felhőkarcolókat, a panelrengeteget, a hegyoldalra épült új házakat, na meg az ostrom alatt szétlőtt otthonokat. És a temetőket, a rengeteg fehér emlékművet…

Megnézem
Összes kép (1)

A várost busszal átszelve érkeztünk meg az “élet alagútjához”. A bejárata az ostrom alatt a szabad boszniai területen volt egy ház kertjében, nem messze az ENSZ által felügyelt repülőtértől. A kifutópálya alá ástak a szarajevóiak egy 800 méteres alagutat, itt vitték be az élelmet, gyógyszert, fegyvert, ezen keresztül menekítették ki azokat, akik inkább a szabad területen lévő hatalmas hegyekben akarták megvárni a háború végét. Videofilmek segítenek megérteni a történteket, a belépőjegy ára 25 euró.

Szarajevó belvárosának nyüzsgése, a keresztény templomok harangzúgása, a muszlim hívők imádkozása és az a kézzel fogható és látható tény, hogy négy vallás követői békében élnek itt, valamennyire feledteti, hogy a városban egykor háború folyt. Bár úton-útfélen annak bizonyítékába botlunk, például Szarajevó rózsáiba, azaz a lövedékek becsapódásának helyét kitöltő vörös festékekbe.

Mostar, ahol az imára hívó müezzinek hangja bejárja a várost

Másnap indultunk Mostarba, a világ leghidegebb folyója, a mélykék Neretva folyó partján, hatalmas hegyek között kanyargó, a háború után újjáépített úton. Mostarban parkolóhelyet találni a legnehezebb, nekünk úgy fél órába telt, és szerencsénkre egy helyi ember figyelmeztetett, hogy csak két órára lehet parkolójegyet váltani, azaz időről időre visszatértünk az órához fizetni. A Neretva völgyében fekvő város egyik oldalán a muszlimok, másik oldalán a keresztények élnek – legalábbis így szól a helytörténeti leírás, bár inkább egyfajta mix a város. Varázslatos, amikor a müezzinek imára hívnak, visszhangzik az énekük a völgyben, mely amúgy magyar turistáktól hemzseg, köszönhetően a negyven kilométerre lévő horvát tengerpartnak, ahonnan sok honfitársunk kirándul ide.

Károly herceg segítsége és a magyar búvárok bravúrja

Mostar első számú látványossága az Öreg híd és a körülötte lévő óváros. Az ötszáz éves hidat a horvát hadsereg kétnapi robbantás és ágyúzás után 1995-ben tönkretette. A híd darabjait később magyar búvárok hozták a felszínre, olasz egyetemi professzorok próbálták újjáépíteni, de nem jöttek rá, hogyan készült az ötszáz éve. Végül csak megépítették az eredeti mását, köszönhetően Károly walesi herceg hathatós pénzgyűjtő kampányának, amiért a brit trónörököst a helyiek nagyon tisztelik. A folyóból kiemelt darabok egyébként a híd alatt, a parton megtekinthetőek. Innen a legjobb megnézni a helyeik vakmerő vállalkozását, amikor is az Öreg hídról a hat méter mély, hatfokos folyóba ugranak – persze csak azután, hogy a turisták perkáltak némi pénzt. Itt úgy tartják már több mint öt évszázada, hogy egy mostari fiúból akkor lesz férfi, ha leugrik a hídról. Nos, szerintem ez ma már leginkább turistalátványosság, egyszerre félelmetes és felemelő.

Megnézem
Összes kép (1)

Még aznap délután tíz kilométert autóztunk délre, Blagajba, melynek egyetlen, ám annál szebb látnivalója a tornácos kolostor. Évszázadokon át éltek a világtól elzárva a dervisek, egyszerre öten-hatan, mind férfiak. Az innen eredő patak partján, a kolostor mellett hangulatos éttermek vártak minket.

Szarajevó, ahol négy kultúra találkozik

Szarajevót és környékét szívből ajánlom azoknak, akik egy kis európai egzotikumra vágynak. De készüljetek fel arra is, hogy még úton-útfélen látni fogjátok a háború nyomait.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top