nlc.hu
Utazás
A világ legnagyobb akvaparkja épülhet meg a Balatonnál

A világ legnagyobb akvaparkja épülhet meg a Balatonnál

A Balatonnal közvetlen kapcsolatban lévő barlangfürdőt, sziklatrambulint, vízi színházat és akváriumot is terveznek a világ legnagyobb akvaparkjába.
110 hektáros, speciális fóliaszerkezettel fedett vizes szórakoztató centrum épülhet Balatonalmádi és Balatonfűzfő között, ha az önkormányzatok rábólintanak, írja a Balatontipp. A beruházás költségeit 1,8-2 milliárd euróra (vagyis átszámítva több mint 600 milliárd forintra) teszik.
 
A vörösberényi part mellé tervezett Aqua Regnum Hungary nevű gigantikus építmény 1,7 kilométer hosszúságban, 500–900 méter közötti szélességben nyúlna el a bicikliút és a vasút között, és egy változó magasságú, pukkantgatós műanyagfóliára emlékeztető szerkezet fedné.
A projektgazda, Gulyás Péter a cornwalli Éden növénypark alapján álmodta meg az ötletet. Az Indexnek azt mondta, hogy már jelentkezett nála egy komoly befektető, és a kormánynál is elkezdett már lobbizni az ügyben. Onnantól, hogy elkezdik, 3 évbe telne majd felépíteni a komplexumot, amelybe játék, sport és más szórakoztató aktivitások mellett pihentető és gyógyászati célú elemeket is beépítenének. A tervek között szerepel például egy olyan gyógyhatású meleg vizes medencecsoport, amiben a Kárpát-medence valamennyi ismert gyógyvizét ki lehetne próbálni. Hidromasszázs-medencék, tanuló és gyakorló úszást oktató helyek, vízisí- és korcsolyapályák, ellenáramlású szörfpálya, a Balatonnal közvetlen kapcsolatban lévő barlangfürdő, sziklatrambulin, vízesés, különleges eszközökkel szerelt vízi tornamedencék, kajak-kenu és evezős tréningpálya, homokos fövenyű strand, pálmaligetek, szaunák, jeges fürdő, vízi vidámpark, kalandpark, vízi cirkusz és színház, és még édesvízi akvárium is helyet kapna a létesítményben.
A cornwalli Eden Project a minta Fotó: Edenproject.com
A cornwalli Eden Project a minta
Fotó: Edenproject.com
Balatonalmádi polgármestere nem zárkózik el a gigaberuházástól, ugyanakkor azt is elmondta, csodálkozna, ha ebben a formában megvalósulnának a tervek, mivel bizonyos részletek nem felelnek meg semmiféle előírásnak. A helyi lakosság is gördíthet akadályokat a projekt elé, ugyanis akadnak olyan ingatlanok, amelyeknek eltakarná a panorámáját. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top