nlc.hu
Utazás
Éljen az űrhajózás, éljenek a nők!

Éljen az űrhajózás, éljenek a nők!

Ma van az űrhajózás világnapja, így készítettünk egy összeállítást a női űrhajósokról és arról, mit érdemes tudni róluk.

Az első női űrhajós Valentyina Tyereskova volt, aki 1963. június 16-án hagyta el a Földet a Vosztok–6 fedélzetén. Közel három napot töltött az űrben, hívójele Csajka, vagyis sirály volt. Repülése során 48 alkalommal kerülte meg a Földet, és több időt töltött fent, mint az addig repült amerikai űrhajósok összesen. A szovjet légierő vezérezredesi rangot adott neki, 1977-ben pedig űripari mérnökként doktori fokozatot szerzett. A jelenleg 79 éves űrhajós 2013-ban azt mondta, vállalkozna egy egyirányú Mars-útra, ha lehetősége nyílna rá. A 2014-es szocsi téli olimpián pedig egyike volt a fáklyavivőknek. Visszatérése után megkapta a Szovjetunió hőse címet, nevét pedig a Hold egyik krátere viseli. Hívójeléről egy kisebb bolygót, az 1671 Csajka nevű égitestet nevezték el.

Tyereskova 1969-ben (Fotó: Wikipedia)
Tyereskova 1969-ben (Fotó: Wikipedia)
Sally Ride az első amerikai űrhajósnő (Fotó: NASA)
Sally Ride az első amerikai űrhajósnő (Fotó: NASA)

Az első amerikai női űrhajós Sally Ride volt, aki 1983-ban jutott ki a világűrbe a Challenger űrsikló fedélzetén. Ekkor 32 éves volt, ezzel a mai napig ő a legfiatalabb amerikai űrhajós. Ride 1984-ben újra az űrbe indult, szintén a később tragikus balesetet szenvedő Challenger fedélzetén. Ezúttal már nem volt egyedüli nő a fedélzeten, vele utazott ugyanis Kathryn Sullivan, akinek a nevéhez az első női űrséta kapcsolódik. Utóbbi egyébként jelenleg az amerikai kormány óceánokkal és a légkörrel foglalkozó hivatalának államtitkára.

Kathryn D. Sullivan űrséta közben (Fotó: NASA)
Kathryn D. Sullivan űrséta közben (Fotó: NASA)

Tisztálkodás és kávé az űrben

A fenti hármas tagadhatatlanul az űrkutatás történetének úttörői közé tartozik. Ma már nincs semmi különös abban, hogy nők is részt vesznek az űrmissziókban, de a hatvanas–nyolcvanas években ez még nagy szenzációnak számított. Mint ahogy arra sem kell gondolni, hogy az űrhajósnők a súlytalanságban lebegve bíbelődnek a sminkjükkel. A tisztálkodás már más kérdés, ez mindenkinek komoly kihívást okozna zéró gravitációban. Szerencsére napjainkban aktív az olasz Samantha Cristoforetti, aki többek között azzal vívta ki a világ és a geekek imádatát, hogy egy eredeti Star Trek-egyenruhát vitt magával az űrállomásra, és azt viselve köszöntötte az űrhajósok számára kifejlesztett speciális kávéfőző érkezését. Ő tartja egyébként a leghosszabb időt folyamatosan az űrben töltő női űrhajós rekordját.

Érkezik a kávé az űrállomásra: Samantha Cristoforetti Star Trek egyenruhában köszönti a szállítmányt (Fotó: NASA)
Érkezik a kávé az űrállomásra: Samantha Cristoforetti Star Trek-egyenruhában köszönti a szállítmányt (Fotó: NASA)

AstroSamantha emellett azzal is megörvendeztette az űrkutatás iránt rajongókat, hogy csodálatos képeket készített az ISS fedélzetéről, illetve rendszeresen töltött fel videókat a YouTube-ra, amelyen bemutatta az űrhajósok hétköznapjainak részleteit is az érdeklődőknek. Az alábbi videóban arról beszél, hogy néz ki a fürdés és a hajmosás Föld körüli pályán.

Ha épp nincs hét perced a videóra, azért a lényeget elmeséljük: az űrhajósok az ISS egyik speciális részlegében mosakszanak, vagy “zuhanyoznak” edzés után vagy a nap végén, a fogmosás, körömvágás és további tisztálkodás is itt lehetséges. A “tisztasági csomag”, kódnevén a Comfort1-M egy orosz fejlesztésű speciális neszesszer, amelyben a fogkefét, ollót, ilyesmit tárolhatják. A tisztálkodószereket egy Progressz űrhajó szállítja az ISS fedélzetére félévente.
Mivel az űrállomáson nincs mosógép, a törölközőket is fél évre előre elraktározzák, minden űrhajós heti egy törölközőt és egy kisebb mosdókendőt használhat. Ezek mellé kétnaponta egy kisebb törlőkendő is jár, ami a tisztálkodást segíti.

“AstroSamantha” számtalan fotót készített az ISS kupola nevű részéből

Természetesen az ISS fedélzetén nincs vezetékes víz, ezért a mosakodás előre feltöltött tasakok segítségével történik. Bár a súlytalanságban a folyadékok általában gömb alakot vesznek fel, a tenyérbe spriccelt víz a felületi feszültség miatt szinte “hozzátapad” a bőrhöz. Az űrhajósoknak speciális, öblítést nem igénylő szappan áll rendelkezésére a tisztálkodáshoz, ezt keverik össze a vízzel és dörzsölik be a bőrükbe, majd egy törölközővel szárítkoznak meg.

A fogmosás a földi módszerhez hasonlatos, azzal a különbséggel, hogy nincs mosdó, ahová ki lehetne köpni a habot. Cristoforetti szerint a legtöbben egyszerűen lenyelik a többletet, ő azonban ezt nem szereti, ezért egy törölközőt hív segítségül. A vizes törlőkendőket az ISS levegőt keringető rendszerének közelében teregetik ki, így egyrészt hamarabb megszárad, másrészt vissza lehet nyerni belőle a vizet, ami ott fent igen értékes kincsnek számít.
A körömvágás valamivel nehézkesebb, mivel a súlytalanságban a körömdarabkák szerteszét repülnének. Az űrhajósok ezért ugyanezt a légkeringetőt használják, amely magához szívja a darabkákat, ezeket a művelet végén egy porszívóhoz hasonló szívócsővel takarítják el.

A hajmosás hasonlóan macerás, ilyenkor az öblítést nem igénylő sampont egy kis vízzel összekeverve a fejbőrükre spriccelik az űrhajósok, bedörzsölik, majd egy törölközővel megszárítják. Cristoforetti tavaly még arra is vállalkozott, hogy új frizurát készítsenek neki az ISS fedélzetén. Az “űrfodrász” Terry W. Virts űrhajós volt, azonban ehhez is kellett még egy ember, mivel egy szívócsővel folyamatosan gondoskodni kellett róla, hogy a levágott hajszálak ne repüljenek szét. Ezt a feladatot Cristoforetti és Virts társa, az orosz Anton Szkaplerov vállalta magára.

Maraton az űrben

Peggy Whitston egy újabb rekorder; a nők közül ő repülte a legtöbb időt, összesen közel 377 napot. Emellett sokáig ő tartotta az űrsétarekordot is, közel 40 órával, ezt azonban később elorozta tőle Sunita Williams, aki összesen több mint 50 órát töltött az űrállomáson kívül. Ennek ellenére Whitston is a ott van a NASA top 5-jében, természetesen Williamsszel együtt. Whitston nevéhez még egy érdekesség fűződik: 2007-ben ugyanis az ISS fedélzetén futotta le a Boston maratont, természetesen egy speciális futópad segítségével.

További cikkek űrkutatásról az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top