nlc.hu
Utazás
Egy 11 éves kislány jegy nélkül simán feljutott egy szentpétervári repülőre

Egy 11 éves kislány jegy nélkül simán feljutott egy szentpétervári repülőre

Mivel kijátszotta a moszkvai Vnukovo reptér biztonsági személyzetét, jegy nélkül is simán feljutott a repülőgépre egy kamaszlány, és elrepült. A szülei arra várnak, hogy hazahozzák a gyereket.

A kislány április 25-én repült el, és csak 26-án derült ki, hogy eltűnt. Elmondása szerint útban az iskolába találkozott egy ismerősével, aki az édesanyjával utazott Szentpétervárra, és felajánlotta, hogy elkíséri őket a repülőtérig, amit úgy tűnik, komolyan is gondolt. 

Családok közt

A reptéri térfigyelő kamerák felvételén látszik, hogy a lány egy fiú kezét fogja, amikor átmennek az útlevél-ellenőrzésen, és utána is figyelt, hogy gyerekes családok közé vegyüljön. A beszálláskor sem kérték el a jegyét, és amikor elfoglalt egy üres helyet, akkor sem furcsállotta a személyzet, hogy egyedül utazik, sőt az utaskísérők sem akadtak fenn ezen, miután megkérdezték.

A Rosszija légitársaság vállalta a felelősséget a hibáért, de a reptér is ludas. Öt éve öngyilkos merénylet történt egy orosz reptéren, és azóta megerősítették az ellenőrzést a légikikötőkben, noha a gyanús csomagokat és a gyanús embereket figyelik, nem a jegy nélkül belógó kisgyerekeket.

Majd hazahozzák

A történteknél már csak a szülők reakciója volt furcsább. A lány iskolája szerint megfelelő körülmények között élő – bár munkanélküli – szülők nem rohantak Szentpétervárra, hogy hazahozzák 700 kilométerre elcsatangolt gyermeküket.

Önerőből a jövő héten mennének utána, de elképzelhető, hogy az ideiglenes otthonból maguk a hatóságok szállítják haza a gyereket. A szülőkkel szemben eljárás indult a gyerek utazása miatt, bár abban valószínűleg a repülőtér felelőssége a nagyobb.

(via Index)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top