Utazás

Balaton: az időjósok hibásak a rossz szezonért

El sem indul a vendég a Balatonra, ha esőt mondanak hétvégére. A büfések szerint sokszor tévednek az időjósok, és ennek ők isszák meg a levét.

Meggyűlt a bajuk az időjós portálokkal a balatoni vendéglátósoknak. Arra panaszkodnak, hogy a két évvel ezelőtti szezont sem közelíti meg az idei, s ebben részben a meteorológusok és az időjárás-előrejelző portálok is nyakig benne vannak.

Balaton: az Időjósok hibásak a rossz szezonért

Merthogy a vendég mielőtt elindulna a Balatonra, megnézi az interneten, milyen idő lesz. Ha azt látja, hogy esni fog a hétvégén a tónál, el sem indul. “Az az eső meg vagy bejön, vagy nem. Van, hogy Szárszón esik, de Fonyódon nem, meg aztán számottevő lehűléssel amúgy sem igen jár az eső ezen a nyáron. Mert a hétvégéken múlik szinte az egész szezon” – mondja Kertész Rezső, a Kisosz somogyi társelnöke.

Azért is fontos a balatoni vendéglátósoknak a hétvége, mert úgy tűnik, ebben a szezonban minden korábbinál erősebb a hét utolsó három napja, ellenben hétfőtől csütörtökig most, főszezonban is csekély a forgalom.

Milyen idő lesz szombaton?

Igaz, ami igaz, turista legyen a talpán, aki több oldalt átböngészve el tudja dönteni, esni fog-e Aligán, vagy nem:

“Szombaton a front tovább halad kelet felé, eleinte a Dunántúlon, majd a középső tájakon lehetnek záporok, zivatarok.” (Időkép)

“Főként az ország középső harmadában lesz erősen felhős az ég. Attól nyugatra jellemzően változóan felhős idő várható. Az ország középső harmadában szórványosan, másutt csak elvétve alakul ki zápor, esetleg zivatar.” (OMSZ)

“Szombaton északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, átmenetileg több helyen várható zápor, zivatar.” (Időjárás.hu)

“A péntek este érkező front szombatra átvonul a nyugati országrész felett.” (RTL Klub)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top