Utazás

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába

Gyerekek hada él a világon, akik sokszor életveszélyes utakon jutnak el az iskolába. Meredek sziklákon kapaszkodnak fel, lyukas csónakban eveznek, vagy napokon át gyalogolnak mezítláb. A kicsiknek Etiópiában a forrósággal, míg Mongóliában a csontrepesztő hideggel is meg kell küzdeniük.

Mexikó – Meredek, csúszós sziklák

A hatéves Lorenzo a Sierra Madre hegység eldugott szegletében élő rarámuri bennszülöttek törzsének tagja. Számára az iskola az egyetlen hely, ahol tanulhat és ebédelhet. Meredek, csúszós sziklákon kell felkapaszkodnia, hogy eljusson az iskolába – biztosítókötelek és bármiféle segítség nélkül. Lorenzo iskolatársai, a három lánytestvér, Teresa, Angela és Philomena az iskolához közeli fennsíkon élnek, mégis jó pár órás út áll előttük. Rájuk szűk ösvények, éles sziklák, patakok várnak. Ha elered az eső, az út életveszélyessé válik: a patakok megáradnak, a sziklák pedig úgy csúsznak, mintha jég borítaná őket.

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába

Pápua Új-Guinea – 100 kilométer gyaloglás a suliért

Junior és Ruth öt napon át, több mint száz kilométert gyalogol mezítláb a pápua új-guineai dzsungelben. Meredek hegyoldalakon kell felkapaszkodniuk és számos folyón kell átkelniük. De a legnagyobb kihívást a dzsungel és a modern civilizáció közt elterülő Takali folyó jelenti, ami több emberéletet követelt már. Az út annyira veszélyes, hogy édesapjuk nélkül nem is indulhatnak el. A Spektrum Veszélyes utakon az iskolába című sorozatának második évada ezt a kalandot is bemutatja.

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába

Etiópia – Szellőből homokvihar

Az etiópiai Danakil sivatag a világ egyik legforróbb helye. Itt már napkeltekor 30 fok van. Az itt élő afar törzs gyermekei, Lootia és húga, Khadiga egy aktív vulkán mellett élnek. Az iskolába vezető hosszú kilométereken nincs sem árnyék, sem ivóvíz. Egy kis szellő pedig könnyen homokviharrá dagadhat, ami szintén megnehezíti a kicsik dolgát: a homokszemcsék szinte megvakítják őket, és irritálják bőrüket. Ők azonban rendíthetetlenül haladnak tovább, hogy elérjék céljukat, az iskolát. De a tanítás után még nagyobb a forróság, hazafelé már az 50 fokos hőséggel kell megküzdeniük.

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába

Mongólia – Jeges folyón át vezet az út

Mongólia gyermekeinek sincs könnyű dolga, itt ugyanis nem ritka a mínusz 30 fokos hideg sem. A tízéves Tugludur számára a Tunkhel folyó jege jelenti a kihívást. A kisfiú minden nap lóháton indul iskolába. A kiszámíthatatlan vastagságú jégen egy elvétett lépés is elég, hogy elsüllyedjenek. A tizenkét éves kislányt, Delgertsetseget, édesapja viszi be motorral a faluba minden hajnalban, még holdvilágnál. Bár az utak életveszélyesek a téli hónapokban, és erre az időszakra a rendőrség be is tiltotta a motoros közlekedést, a családnak nincs más választása. Naponta kockáztatják életüket, és remélik, hogy mielőbb beköszönt a tavasz.

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába

Nicaragua – Kígyókkal hadakozva

A világ egyik legszegényebb országában, Nicaraguában élő három lánytestvér, Julia, Yulissa és Kenya minden reggel egy fatörzsből kivájt csónakkal indul iskolába az ország legnagyobb folyóján, a Rio Escondidón. Fejük felett kígyók leselkednek rájuk, de a csónak sem biztonságos: a rengeteg apró lyuk miatt bármikor elsüllyedhet.

Ezek a gyerekek életveszélyes utakon járnak az iskolába
Veszélyes utakon az iskolába 2. évad
Premier: augusztus 28. 13 óra
További részek: hétvégén, szeptember 3–4-én és 10–11-én 13 órakor

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top