Utazás

Örökbefogadott kutyával olcsóbb lesz a lakás

Kutyák költöztek három Airbnb-s lakás hirdetésébe, hogy felhívják a figyelmet az Illatos úti kutyák keserű sorsára. A meglepő akcióban az örökbefogadott kutyák mellé kedvezményes szobabérlet is jár.

Rendhagyó akcióval szeretné a közbeszéd tárgyává tenni a menhelyi kutyák örökbefogadását az egyik kereskedelmi bank, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálata és az Airbnb. A szálláskereső portál három hirdetésén most kutyák néznek esdeklően és arra várnak, hogy valaki nekik is szállást biztosítson az Illatos úti kennelek helyett. Aki most örökbe fogad egy elárvult kutyát, a legalacsonyabb áron veheti ki az Airbnb-n hirdetett három lakás valamelyikét három napra, ahová az új kedvencét és magával viheti.

Örökbefogadott kutyával olcsóbb a lakásbérlés
Taco, az örökbefogadási akció egyik sztárja

Az Illatos úton ingyenes segítségnyújtás várja az örökbefogadókat, akik tettükkel nem csak egy, hanem két életet is megmentenek. Azzal, hogy hazavisznek egy kutyát, egy másik kódorgó eb is lehetőséghez jut.

A három Airbnb-s lakás, ahol az örökbefogadható kutyusok várnak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top