Utazás

Eltűnt egy 40 éves nő a budajenői erdőben

Tegnap éjjel a közeli erdőbe mehetett budajenői otthonából a 40 éves nő. Azóta családja semmit sem tud róla. A rendőrség nyomkereső kutyákkal kereste az eltűnt nőt, de a kutyák rövid idő után elveszítették a nyomát.

Eltűnt egy középkorú nő a Budajenő környéki erdőben. Szikra Ágnes 40 éves, testvére leírása szerint nagyjából 174 cm magas, nagyon vékony testalkatú nő. Térdig érő, halszálkamintás világosszürke szövetkabátot, barna nadrágot és magas szárú barna cipőt viselt, amikor elment a lakásából.

A nő éjjel fél kettő-kettő óra között tűnt el Budajenőn, meglehetősen zavart állapotban volt. Sem iratokat, sem lakáskulcsot, sem pénzt nem vitt magával, a telefonja talán nála lehet, de valószínűsíthetően azóta lemerült.

Szikra Ágnes szülei budajenői otthonából tűnt el, testvére szerint a dél-budai lakására mehetett. Könnyen elképzelhető, hogy felkéredzkedett egy buszra vagy stoppal indult a főváros irányába. Eddig annyit tudtak meg, hogy hajnali 1 óra körül bekéredzkedett az egyik szomszédhoz, de aztán azonnal visszatért a szülei otthonába, majd azt követően ment el eddig ismeretlen helyre.

A család a rendőrségen bejelentést tett, a nőt a rendőrök nyomkereső kutyák segítségével keresték, de azok rövid idő után nyomot vesztettek. Akinek bármilyen információ áll rendelkezésére az eltűnt nővel kapcsolatosan, jelezze a 107 vagy 112-es segélyhívó telefonszámok valamelyikén – írja a HVG.

Szikra Ágnes a budajenői erdőben tűnt el
Szikra Ágnes a budajenői erdőben tűnt el

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top