nlc.hu
Utazás
Új magyar–ukrán határátkelő nyílhat

Új magyar–ukrán határátkelő nyílhat

Már három éve várják a határátkelő megépítését Nagyhódoson, akárcsak az ukrajnai oldalon fekvő Nagypaládon, ahol tüntetéssel fejezték ki elégedetlenségüket a lakosok.

Tíz éve tervezik egy határátkelő létesítését a szabolcs-szatmár-beregi Nagyhódos és a kárpátaljai Nagypalád között. 2013-ban az országok miniszterelnökei szándéknyilatkozatot írtak arról, hogy fejlesztik a határátkelő-hálózatot, aminek a részét képezte a Nagyhódos–Nagypalád közti átkelő építése is. Azóta a magyar fél elkészítette a terveket és az utat, de az ukrán oldalon semmi sem történt, Kijev szerint forráshiány miatt.

A nagypaládiak tüntetést tartottak, kifejezve nemtetszésüket az egyre elhúzódó ügy miatt. A megye prefektusa azzal hűtötte a kedélyeket, hogy ha a költségvetés továbbra sem biztosít pénzt a határátkelő megépítésére, akkor helyi forrásokból, maguk oldják meg azt. Ehhez szintén Kijev jóváhagyására van szükség, amit megsürgetnek. A tüntetés után a magyar külképviselet munkatársai helyszíni szemlét tartottak ukrán kollégáikkal együtt, azt vizsgálva, milyen munkálatok szükségesek még a határátkelő befejezéséhez.

Origo

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top