nlc.hu
Utazás
Őrizetbe vettek egy kecskeméti tanárnőt, mert a gyanú szerint csalt

Őrizetbe vettek egy kecskeméti tanárnőt, mert a gyanú szerint csalt

A pedagógus 130 embertől szedett be pénzt egy párizsi kirándulásra, de végül semmit nem szervezett meg.

A Baon.hu szerint 130 ember utazásra szánt pénzével nem tud elszámolni az a kecskeméti tanárnő, aki áprilisban az egyik kecskeméti szakközépiskolában meghirdetett egy hatnapos párizsi kirándulást, amelyért előre részvételi díjat szedett be.

Azt már a rendőrség oldalán megjelent közlemény teszi hozzá, hogy a pedagógus a jelentkezőket végig abban a tudatban tartotta, hogy az iskola szervezésében lévő utazásra jelentkeznek, illetve fizetnek be. Az utazást az indulás előtt egy nappal arra hivatkozva lemondta, hogy nem gyűlt össze elég jelentkező. A gyanúsított az utazásra beszedett összegekből nem foglalt szállást, nem fizetett buszt sem. 

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy akinek a sérelmére ezzel a módszerrel bűncselekményt követtek el, és még nem értesítette a rendőrséget, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központját a 06-76/513-300-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es “Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107-es, illetve 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top