nlc.hu
Utazás
Nyaralás gyerekkel? Ezt ne hagyd otthon

Nyaralás gyerekkel? Ezt ne hagyd otthon

Akik gyerekekkel indulnak hosszabb utazásra, jól tudják, mennyi figyelmet és körültekintést igényel a folyamat. Már a tervezés is profi logisztikust kíván, a megvalósítás pedig valódi rátermettséget. Persze a szülők jól veszik az akadályokat.

Ugyan a legtöbb szülő ösztönösen alapos és tudatos, mégsem lehet elégszer átismételni, hogyan érdemes útra kelni a legkisebbekkel. Míg az egynapos kirándulások esetében sokszor jól jön a spontaneitás, addig a hosszú nyaralásokra érdemes igazán jól felkészülni.

Fontos az úti cél

Ha a család apraja-nagyja együtt nyaral, jól át kell gondolni, hol vakációzunk. Ugyanis az úti cél és a szállás megválasztása alapjaiban véve határozza meg a kikapcsolódás hangulatát. Mindenképpen érdemes olyan gyerekbarát helyeket nézni, ahol várhatóan mindenki jól érzi magát.

Aztán ha megvan az úti cél, ahhoz alkalmazkodva kell összepakolni a szükséges felszereléseket. Ha víz közelébe megyünk, ne felejtsük otthon az úszógumit és a gumimatracot. A gyerekek miatt a megfelelő védelmet biztosító naptej is nagyon fontos. Magas faktorszámút használjunk és lehetőség szerint kerüljük a tűző napot.

 Nyaralás gyerekkel? Ezt ne hagyd otthon

Legyen elérhető helyen

Annál kevesebb rosszabb élmény van, mint amikor nyaralás közben szorul valaki gyógyszerre vagy orvosra. Patikacsomagot mindenképpen készítésünk össze, és tartsuk azt könnyen elérhető helyen. Tegyünk el fertőtlenítőt, ragtapaszt, gézt, lázmérőt és lázcsillapítót is. A probiotikus készítmények is jól jöhetnek hasmenés esetén.

A hosszabb utazások kapcsán azzal is számolnunk kell, hogy a gyerekek hamar elunják magukat, ülhetünk autóban, vonaton vagy épp repülőn. Ezért feltétlenül pakoljuk el a kedvenc játékaikat és vigyünk még néhány olyan darabot is, amelyek biztosan lekötik a figyelmüket. Az alvótársakról véletlenül se feledkezzünk meg, hiszen az egész nyaralásnak betesz az otthon hagyott Cirmi vagy Brumi. Víz és néhány falat étel is legyen nálunk, ha útra kelünk, bár jó magyar szokás szerint ezeket általában mindig viszünk magunkkal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top