Az internetes árverésen kalapács alá kerülő villamosok igencsak sokat futottak, valamennyi órájá 1-1,5 millió kilométert mutat, ennek ellenére az árverést vezető Intergavel Kft. szerint remekül működnek. A Tatra KT8D5-ös, kétirányú szerelvények Miskolcon kívül például Kassán, Budapesten, Szarajevóban, Moszkvában, Volgográdon, de még Phenjanban is közlekednek.
A cég szerint csöppet sem lepődnének meg, ha a villamosokra külföldről érkezne a legmagasabb licit, és ott folytatnák a pályafutásukat. Az is igen gyakori, hogy a kiszuperált járgányokból éttermet, kávézót vagy játszóházat alakítanak.
Mindenesetre a miskolci villamosok árát igencsak megkérik, többségüket 25-50 ezer euróért adnák, bár akad már 8 ezer euróért is az Intergavel oldalán.
(via hvg)