Yann Arthus-Bertrand nevét elsősorban Földünk a magasból című fotósorozata miatt ismerhetjük: a látványos képeket 2002-ben a Felvonulási téren ingyenes szabadtéri kiállításon csodálhatta a közönség. A 71 éves művész azonban nem szereti, ha fotósként gondolnak rá, saját magát aktivistának tekinti, aki szerint ma már csak egyet tehetünk, ha meg akarjuk menteni élőhelyünket: cselekedni.
A fotós, környezetvédő és aktivitsta szinte az egész bolygót bejárta, és helikoptere fedélzetéről lefotózta (Fotó: www.human-themovie.org)
“Sokan kérdezik, hogy minek tartom magam, nos leginkább egy olyan embernek, aki próbál valami értelmeset kezdeni az életével – mondta az Európa Pontban, az Európai Bizottság budapesti információs és kulturális központjában előadására készülő Arthus-Bertrand. – Fotósként dolgoztam, de hosszú ideig tudományos pályára készültem. Aztán megértettem, hogy milyen hatása van az emberi működésnek a bolygóra, és erre próbálom felhívni a figyelmet. Szóval végül is újságíró vagyok, de olyan újságíró, akinek küldetéstudata van. A fotózás mellett tévésorozatokat, dokumentumfilmeket készítek.”
Filmpremier az ENSZ-ben
Arthus-Bertrand 2006-ban rendezte első, a Földünk a magasból képeinek készítését dokumentáló sorozatát, azóta nyolc további alkotás került ki a keze közül, mindegyik valamilyen módon bolygónkról és az általunk is használt – és károsított – ökoszisztémáról szól. 2015-ben mutatták be legutóbbi, Human című dokumentumfilmjét, amelynek különlegessége, hogy premierjére az ENSZ közgyűlési termében került sor. A YouTube-on ingyenesen megtekinthető filmhez összesen 2020 különböző hátterű embert interjúvoltak meg úgy, hogy mindenkinek ugyanazt a 40 kérdést tették fel. A 60 országban, 63 nyelven válaszoló alanyok között találni ukrán szabadságharcost, az afrikai Maliban élő földművest, vagy épp halálra ítélt bűnözőt is, aki egy amerikai börtönben várja ítélete végrehajtását. A filmben nincs narráció vagy a szó szoros értelmében vett történet, a képsorokon a válaszadók mellett az Arthus-Bertrandra jellemző látványos tájak tűnnek még fel. Ez a film róluk, egyben mindannyiunkról is szól.
A Human szereplői mi magunk vagyunk (Fotó: www.human-themovie.org)
“Felmerült már kérdésként, hogy szándékomban állt-e a politikusokat befolyásolni a bemutatóval – mondta a francia aktivista. – De tudja, az a helyzet, hogy olyan politikusokkal vagyunk körülvéve, mint amilyeneket megérdemlünk – nem okosabbak vagy bátrabbak nálunk, pont olyanok, mint mi. De ha szabadon akarunk élni, nem szabad, hogy a politika befolyásolja az életünket. Persze én ezt könnyen mondom, mert egy jómódú országban élek, egész más a helyzet például Szudánban. De visszatérve a kérdésre, nem tudom, hogy az ENSZ-ből kiindulhat-e bármilyen változás, viszont úgy gondolom, hogy már túl késő van ahhoz, hogy pesszimisták legyünk. Az egyetlen megoldás az, ha nem várunk másokra és cselekszünk, én pedig pontosan ezt teszem. A Human is erről szól, hogy együtt kell élnünk, meg kell osztanunk egymással, amink van, ez mindennek a kulcsa.”
Arthus-Bertrand szerint az emberiségnek számos problémával kell szembenéznie, amelyek gyökerei mind a növekedésre, a profitmaximalizáláson alapuló termelésre berendezkedett civilizációból fakadnak.
A szeretet a kulcs
“Probléma a túlhalászás, a mezőgazdasági termelés terjeszkedése, de akár az is, hogy túl sok húst eszünk – figyelmeztetett az aktivista. – Kizsákmányoljuk a Földet és romboljuk a biodiverzitást, miközben arra törekszünk, hogy a legnagyobb kényelemben éljünk. Pedig ettől senki sem lesz boldog. Miközben, ha például valaki Franciaországban él, simán megteheti, hogy csökkentse az igényeit és »kevesebből« éljen. Ugyanez Szudánban kivitelezhetetlen, ami érthető is: ha olyan helyen élnék, ahol nincs demokrácia vagy megfelelő oktatás, én is arra törekednék, hogy minél több mindent próbáljak felhalmozni. Nem tudok egy dolgot kiemelni, hogy mi jelenti számunkra a legnagyobb fenyegetést, de ez nem is egy olyan kérdés, amire nekem kellene válaszolnom.
Én csak egy újságíró vagyok, és próbálom végezni a dolgomat. A szeretetről szeretnék beszélni, mert a szeretet mindennek a kulcsa. Sok naiv utópiát láttam, ezért megpróbálom kevésbé cinikusan szemlélni a bolygót: mindenhol rengeteg a feszültség és nem tudom, hogy mi fog történni. Lehet, hogy egy kisebb kaliberű esemény – mint például a berlini kamionos támadás – szabadítja majd fel ezt a sok feszültséget, vagy egy hatalmas, az egész világra kiható esemény. Nem tudom, mi a válasz erre, csak azt tudom, hogy sok bennem a kétség, ezért csak annyit tudok tenni, hogy folytatom a munkát, amit elkezdtem, és erre biztatok mindenkit. Mindenki tegye hozzá a magáét a világhoz, a legjobb tudása szerint. Van nálunk egy mondás, hogy mindenki tegye bele a maga kövét az épülő falba. De ez nem egy jó mondat, mert nem szabad, hogy falakat emeljünk, ehelyett az lenne a fontos, hogy megpróbáljuk jobban megérteni egymást. A Human is erre tesz kísérletet: a filmben nem hangzik el kommentár, mert az volt a célunk, hogy figyeljünk az emberekre, és aki megnézi a filmet, a végére maga is egy kicsit jobban »ember lesz«, mert valójában mind ugyanolyanok vagyunk.”
Mongóliától Kaliforniáig – milliárdnyi ember, egyetlen gondolat (Fotó: www.human-themovie.org)
Arthus-Bertrand ekkor felidézte egy izraeli nő történetét, akivel a Human forgatása során találkozott: “Nagyon megérintett, amit mondott, mert úgy fogalmazott, hogy »egy izraeli nő vagyok, de ugyanannyira vagyok egy palesztin lány is, vagy épp egy német katona, vagy azok a palesztin katonák, akik az izraelieket lövik« – emlékezett vissza az aktivista filmes. – Ez a kulcs ahhoz, hogy megértsük a világot, ha elfogadjuk, hogy mindenért felelősek vagyunk, ami a világon történik, hiszen a részei vagyunk, amikor megeszünk valamit, amikor szavazunk valakire – elvégre senki sem kényszerít minket arra, hogy ezt vagy azt megvegyünk, vagy épp arra, hogy háborúba vonuljunk mások ellen.”
Arthus-Bertrand szerint már nincs időnk a siránkozásra, csak a cselekvésre (Fotó: Badits Marcell)
Mivel úgy fogalmazott, hogy túl késő már pesszimistának lenni, megkérdezem, hogy mi ad számára reményt a folytatáshoz, egyáltalán van-e ilyesmi?
“Igen, maga az élet, de ehhez meg kell néznünk, hogy mi is az élet pontosan? – hangzik az enigmatikus válasz. – Az élet a születés és a halál, de ha úgy állunk hozzá, hogy egy nap úgyis meghalunk, akkor nincs remény. Az emberek szerepe mindig is az volt, hogy megpróbálják jobb hellyé tenni a világot. Nézzen rám, most 71 éves vagyok.
Én teljesen más életet élek, mint amilyet az apám élt, és ő is teljesen más életet élt, mint a nagyapám. Egy dologban vagyok biztos: ha így folytatjuk, tönkretesszük az életet ezen a bolygón. Azt kérdezi, mi ad számomra reményt?
Nem tudom a választ a kérdésre, de talán az, hogy egymás felé kell fordulnunk, és meg kell tanulnunk egymás mellett élni. Vegyük például Európát: hiszek Európában, hiszek a közösségben, de azt hiszem, a nacionalizmus az egyik legrosszabb dolog a világon. Mindannyian világpolgárok vagyunk. Én francia vagyok, franciául beszélek, imádom a hazámat, de nem hiszem, hogy meg tudnék halni egy országért. A családomért, vagy olyasvalakiért, akit szeretek, talán, de kizárt, hogy egy városért vagy egy országért vállalnám a halált. Nem is látom értelmét, a mai világban semmiképpen, hiszen a számítógépeknek köszönhetően ma már nincsenek határok. Most egy következő projekten dolgozom, és egyszerre beszélek emberekkel Kanadában és Eritreában. A probléma az, hogy a vezetőink a nacionalizmusra építenek, ez pedig jól működik, mivel az emberek attól tartanak, hogy mások elveszik a munkájukat, hogy elveszik a nyelvük, az identitásuk, ez érthető. De ezért is mondom mindenkinek, hogy nézze meg a Humant, főleg, hogy fent van az egész a YouTube-on, ingyen elérhető. Sokan megnézik, és a végén sírnak, mert annyi mindent megértenek a világról ezen keresztül.”
Arthus-Bertrand ekkor felidézte, hogy a forgatások végén mindig megkérdezték az aktuális interjúalanyoktól, hogy szerintük mi az élet értelme.
“Emlékszem, Kinshasában forgattunk és ott volt egy 12-13 év körüli srác, aki az utcán élt, nem tudott olvasni sem – mondta a 71 éves filmes. – Azt mondta: »Isten kijelölt számomra egy küldetést és azt kell megtalálnom.« Ez annyira szép, mert függetlenül attól, hogy valaki vallásos-e vagy sem, igaz. Mindannyian tehetünk valamit az életünkkel, hogy egy kicsit jobb hellyé tegyük a világot. Nem kell, hogy ez valami nagy dolog legyen, a lényeg, hogy arra törekedjünk, hogy jól csináljuk. Ha apa vagy, törekedj arra, hogy a lehető legjobb apa legyél, ha taxisofőr vagy, törekedj arra, hogy a legjobb taxisofőr legyél. Emlékszem, még a Human forgatása előtt Madagaszkáron jártam, és ott megkérdeztem egy nagyon szegény régióban élő embertől, hogy mi a legnagyobb álma. Azt mondta az, hogy mosolyogva haljon meg. Ez szerintem egy nagyon okos válasz, mivel mindannyian meghalunk egyszer, de ha úgy halsz meg, hogy előtte mosolyogsz, az azt jelenti, hogy előtte jó életet éltél.”
Vegetarianizmus és a Z-generáció
Arthus-Bertrand meggyőződéses vegetáriánus, aki szerint a húsipar valójában a “fájdalom iparága”. Rámutatott, hogy a mai világban a hús elvesztette azt az értékét, amelyet még az ő generációja ismerhetett.
“Túl sok húst eszünk, amikor fiatal voltam, nem volt mindennapos táplálék a hús – mondta Arthus-Bertrand. – Különleges alkalmakkor került az asztalra, ma viszont már senkit sem érdekel, hogy mikor és mennyi húst eszik. Hangsúlyozom, nem azzal van gond, ha valaki néha-néha eszik húst, bár én vegetáriánus lettem, a fiam pedig vegán, szerintem ez a legjobb. Ami a probléma, hogy teljesen felborítottuk a Föld ökológiai egyensúlyát. Gondoljon bele, az emlősök teljes biomasszájának 98 százalékát az emberek és a háziállatok teszik ki. Ez azt jelenti, hogy az összes élő emlősnek csupán 2 százalékát adják a vadállatok, az összes emlős vadállat, amely a Földön jelenleg él. Ráadásul a húsipar nagyon kegyetlenül bánik az állatokkal.”
A fotós rámutatott, hogy a problémás fogyasztói szokásokért elsősorban nem a fiatalabb generációkat terheli a felelősség.
Az aktivista szerint az idősebb generációknak kéne tanulni a fiataloktól (Fotó: Badits Marcell)
“Sokszor szóba kerül az úgynevezett Z-generáció és az, hogy ők másként gondolkodnak az idősebbeknél” – mondta Arthus-Bertrand. “Én viszont éppen úgy látom, hogy nem nekik kellene megváltoznia. Amikor én voltam fiatal, mindenkinek az volt a célja, hogy meggazdagodjon. De ha a saját gyerekeimre gondolok – igaz, ők a harmincas-negyvenes éveikben járnak –, már ők is teljesen máshogy gondolkodnak, beérik az alapszükségletekkel. Szóval szerintem nem a fiataloknak kellene megváltoznia, hanem nekünk, főleg, ha az embernek gyereke van. Ha gyereked van, te magad vagy a gyerekeid számára a legjobb példa, tőled tanulják a legtöbbet erkölcsről, etikáról. Sokan elfeledkeztek ezekről a fogalmakról, de számomra nagyon fontos, hogy etikus és erkölcsös módon viszonyuljunk egymáshoz.”
Végezetül muszáj feltenni a kérdést, hogy egy ilyen világlátott ember számára mi a Földön a legemlékezetesebb hely, akár természeti, akár ember által épített környezetről van szó, bár már számítok rá, hogy nem egy fekete-fehér válasz lesz a megoldás.
“Rengeteg helyen jártam, a természetben és nagyvárosokban is, igaz, szerintem utóbbi is a természet része – mondta Arthus-Bertrand. – Egy felhőkarcolókkal teli metropolisz olyan, mint egy nagy hangyavár az erdőben, főleg ha az ember annyit ül helikopteren, mint én és a stábom. Ugyanakkor a tájak persze szépek, lehet róluk álmodozni, de ha egyedül vagy egy ilyen helyen, az nem jó. Ebben elég biztos vagyok, elvégre sokáig az volt a munkám, hogy a világ leggyönyörűbb részeire utazzak. De számomra a legszebb hely az, ahol azok vannak, akiket szeretek, és akik szeretnek. Ha ők nincsenek körülöttem, mit sem ér az egész.”
