Ladányi Márta kifejtette: az eddigi gyakorlattal ellentétben a siket és nagyothalló autóvezetőknek a januárban életbe lépett módosítást követően nem kell minden jogosítványhosszabbításkor külön szakorvosi vizsgálatokra és az orvosi rehabilitációs bizottság elé menniük. Ha a fogyatékkal élő hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy állapotában változás nem következett be, az orvosnak mérlegelési joga lesz a jövőben, de nem kell kötelezően elrendelni külön a rehabilitációs bizottság vizsgálatát – fejtette ki a helyettes államtitkár.
2009-ig több ezer hallássérült kaphatott jogosítványt, az akkori államtitkárság azonban úgy módosította volna a rendeletet, hogy aki hallássérült, az alkalmatlan a vezetésre. Ennek a rendeletnek a hatályba lépését sikerült felfüggeszteni 2010-ben. Tapolczai Gergely országgyűlési képviselő a témában tartott keddi sajtótájékoztatón jelezte, hogy a legutóbbi módosítás után “változás állt be az orvosok hozzáállásában”, és egyre nagyobb számban vonják vissza a siketektől és nagyothallóktól a jogosítványt a rehabilitációs vizsgálaton, vagy nem hosszabbítják meg az okmányhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot.
Tapolczai kiemelte, hogy a hallássérültek semmilyen felmérés szerint sem okoznak vagy szenvednek el több balesetet, mint ép társaik. A jogosítvány sokak számára a mindennapi életet teszi könnyebbé, és ezért üdvözlik a mostani módosítást.
Magyarországon a népesség öt százaléka vallja magát fogyatékosnak, közülük 71 ezren siketnek és nagyothallónak.