nlc.hu
Utazás
Luxusáruház nyílt Kubában a turistáknak

Luxusáruház nyílt Kubában a turistáknak

A kommunista forradalom óta nem volt erre példa a szigetországban: egy luxuscikkeket forgalmazó bevásárlóközpont nyílt Havannában.

A helyiek örülnek az elegáns plázának, bár ők nem engedhetik meg maguknak, hogy ott vásároljanak. Egy üveg parfüm a luxusáruházban vagy egy pár divatos cipő egy kubai többévnyi átlagkeresetéből jönne ki akkor, ha a kereső egyébként semmi másra nem költene abban az időben – írja a Euronews.

A dollárban feltüntetett árak is jelzik, hogy nem a havi 12 dollárnak megfelelő összeget keresők a célközönség, nem a plázától néhány utcára élő munkásosztály tagjai fognak ott vásárolni, hanem a kommunista ország szeretne még több turistát bevonzani az új attrakcióval.

Jó okuk is van feltételezni, hogy a nyaralók betévednek majd a luxusáruházba, ugyanis rekordszámú turistára számítanak idén Kubában, ahová májusig már kétmillió külföldi látogatott.

Manuel Marrero kubai idegenforgalmi miniszter becslése szerint idén 4,2 millió külföldi turista érkezésével számolnak a tavalyi rekordszámú 4 millió után.

Az idén eddig Kubába látogatók 34 százaléka kanadai, 33 százaléka európai, 16 százaléka latin-amerikai volt, és tavaly 18 százalékkal, 270 ezerre emelkedett a Kubába látogató amerikai turisták száma is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top