Megkezdte a hétvégén a harmadik, a csúcsmászás előtti utolsó akklimatizációs körét Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó, akik a Magyar Everest Expedíció keretében készülnek a világ legmagasabb csúcsának megmászására oxigénpalack nélkül.
A két mászó szombaton magyar idő szerint éjjel indult el felfelé és jó tempóban, 9 óra alatt el is érték a C2-es tábort 6400 méteren. Aztán vasárnap rendben felértek a hármas táborba is, amely közel 7163 méteren, a Lhotse-fal közepén helyezkedik el, az alsó és felső “terasza” közt mintegy 150 méternyi szintkülönbséggel. Az előzőekben felállított sátraikat a C3 alsó részéből áttelepítették a C3 felső részébe, így az éjszakát már 7200 méteren töltötték.
Klein Dávid a hármas tábor elérését követően így nyilatkozott: “nagyon szép, hosszú kemény nap után elértük a hármas tábor felső szakaszát. Nagyon izgatott vagyok, szeretném ha holnap elérnénk a 4-es tábort. Nagyon ambiciózus terv, de ha sikerül, akkor az nagyot dob az akklimatizációnkon”.
Suhajda Szilárd szerint olyan érzés, mintha már megmásztak volna egy 6000-es és egy 7000-es csúcsot is, és most következne az újabb fokozat, a bűvös nyolcezres határt átlépve, hogy ezzel is maximalizálják esélyeiket majd a csúcsmászás alkalmával.
“Nagyon örülök, hogy itt vagyok a hármas táborban. Úgy tűnik csak mi leszünk itt ma éjszaka. Reggel nagyon hideg volt, aggódtam a lábujjaim miatt, de nem lett semmi gond, szép és kemény napunk volt. Holnap is hasonlóra számítok.”