Utazás

Ötcsillagos szálloda épül a Párizsi Udvarban

12,5 milliárd forintból épül új, ötcsillagos szálloda a Párizsi Udvarban, a hotelt a tervek szerint jövő május végén adják át.

Hermesz János, a Párizs Property Kft. projektmenedzsere a felújítási munkálatokról elmondta: a műemléki védettség alatt álló épületet az eredeti állapotának megfelelően újítják fel. 

A Párizsi Udvarban épülő ötcsillagos szálloda az üzleti utazókra fog fókuszálni, 110 szobás lesz, 18 lakosztállyal, wellnessrészleggel és konferenciatermekkel. Hermesz szerint az épületdiagnosztika alapján teljesen újra kellett tervezni az egész épületet, mert annak levéltári adataival a valóságos állapota és anyaga nem egyezett, emiatt egymilliárd forinttal nőttek is a kivitelezési költségek.

Ötcsillagos szálloda épül a Párizsi Udvarban

 Az építés miatt jelenleg felvonulási területnek használt Petőfi utcát novemberben visszaadják a forgalomnak, a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca közötti passzázs folyamatosan nyitva lesz a szálloda üzemelése alatt. A tervek szerint a főbejáratot a Petőfi utca felől alakítják ki. 

Pólus Károlynak, az épületet tervező Archikon Kft. vezetőjének elmondása szerint 2014 óta foglalkoznak az épület tervezésével, az eredeti épület építése 1909-ben kezdődött. Érdekességként említette, hogy a homlokzat Európa legnagyobb kerámiahomlokzata, több mint 400-féle Zsolnay-kerámia borítja a homlokzatot.

A 2014 nyarán nyílt, többfordulós nemzetközi pályázaton az épületet a Mellow Mood csoport magyar projektcége, a Párizs Property Kft. vásárolta meg a belvárosi önkormányzattól. Az épület tulajdonosa a Mellow Mood csoport, a vételár 2,1 milliárd forint volt. A cégcsoport 1986 óta működik Magyarországon, és 1997 óta fejlesztenek ingatlanokat. A belvárosban tucatnyi szállodát birtokolnak és üzemeltetnek, mintegy ötszáz embert foglalkoztatnak, a Párisi Udvar Hotel Budapest a 13. szállodájuk lesz. A Mellow Mood Group tulajdonos-ügyvezetőit, Sameer Hamdan és Zuhair Awad jordániai üzletembereket egymás után negyedjére is beválasztották 2017-ben az 50 legbefolyásosabb személy közé a magyar turizmusban.
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top