Utazás

A biztonság vonzóvá teszi Magyarországot a turisták szemében

A közép-európai régió öt országát összehasonlítva eddig idén Ausztria szállodái érték el a legjobb teljesítményt a szobafoglaltság alapján, a második helyen azonban már Magyarország végzett. Beelőztük a lengyeleket, a szlovákokat és a cseheket is. Az egyik vonzó dolog Magyarországban, hogy biztonságos.

A Magyar Szállodák és Étter­mek Szövetségének trendriportja alapján elmondható, hogy míg a jóval nagyobb szálláshely-kapacitással rendelkező Ausztria áll a régiós rangsor élén az ár-érték arányt, illetve a turisták által igénybe vett vendégéjszakák számát tekintve, Magyarország másodikként szerepel a listán. A hazai hotelek 66,5 százalékos kihasználtsággal jobb teljesítményt nyújtottak április végéig, mint Csehország, Lengyelország és Szlovákia szállodái – írja a Magyar Idők.

Ha a turisztikai szempontból legfontosabb 35 európai országot nézzük, akkor a szobafoglaltságot tekintve Budapest a 15. helyen áll, maga mögé utasítva például Athént, Bécset, Berlint, Brüsszelt, Bukarestet, Isztambult, Moszkvát, Pozsonyt, Rómát, Szentpétervárt és Szófiát.

A biztonság vonzóvá teszi Magyarországot a turisták szemében

A  trendriport áttekinti az ebben az időszakban hazánkba érkező külföldi beutazó forgalom összetételét is. Úgy látszik, hogy Magyarország mint biztonságos úti cél vonzereje erősödik, mivel az első négy hónapban összességé­ben tavalyhoz képest 14,5 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma. A legtöbben az orosz, az olasz, a francia, a német, a román, a brit, az osztrák és az amerikai utazási piacról érkeztek.

Jelentős fejlesztésre szorul azonban a vidéki turizmus vonzóvá tétele, mert rengeteg turista csak Budapestre látogat el, nehéz őket kimozdítani a fővárosból – áll a jelentésben. Noha vidéken április végéig 11,2 százalékkal fordult meg több külföldi vendég a 2016-os évkezdethez képest, a Budapest-központúságot tovább kell enyhíteni.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top