Utazás

A 6 legjobb hely gyerekkel a Balaton körül

A balatoni nyaralás kihagyhatatlan minden nyáron, enélkül nem múlhat el a vakáció. A Balaton pedig már nem csak a strandolásról szól, persze a fő profilja mindig is ez marad, hisz számtalan más program és hely várja a gyerekekkel ide érkezőket, hogy szórakoztatóan töltsék el a nyári szünetet a Balaton környékén.

 A Balaton körül akkor is simán el tudunk tölteni egy-két hetet, ha éppen nem sikerül kifognunk a legszuperebb strandidőt. Már nem olyan kétségbeejtő a helyzet, mint 30 évvel ezelőtt volt: felhős napokon akkoriban a kocsibeállóban felállított pingpongasztal és a pakli kártya volt a mentőöv.
Ezeken a helyeken azonban már biztos nem csalódhatunk, ha éppen nem süt a nap, vagy a strandolásban kissé megfáradtunk.

Bivalyrezervátum – Kápolnapuszta

Ha azt szeretnénk, hogy a gyerkőcök pár percig nyitott szájjal, mozdulatlanul álljanak, akkor mindenképpen vigyük el őket a Balatonhoz közeli, a Kis-Balaton csücskénél lévő bivalyrezervátumba. Itt egészen közelről vagy távcsővel figyelhetjük meg a legelésző monstrumokat. A tanösvényen játékos pihenőhelyek lettek kialakítva, ahová saját kutyánkat is magunkkal vihetjük, persze csak pórázon.
Bővebb információ: ITT

Kertmozi – Fövényes

Mintha a budapesti Fellini Római Kultúrbisztró balatoni párjába csöppentünk volna. A gyerekeknek is tutira bejön a színes széksorokkal, napraforgókkal és a legújabb mesefilmekkel is teletűzdelt kertmozi. A szabadtéri mozizásnak, pláne a Balaton mellett, egyszerűen nincs párja.
Bővebb információ: ITT

A 6 legjobb hely gyerekkel a Balaton körül

Kinizsi-vár – Nagyvázsony

Balatonfüredtől kevesebb mint fél órára található ez a szuper kirándulóhely. A Balaton egyik legjellegzetesebb vára, nevét a törökverő Kinizsi Pálról kapta. Van itt minden, ami a fiatal lovagokat és úrhölgyeket érdekelheti: várárok, vártorony, ágyú, farkasverem és korhű jelmezekbe beöltözött várszolgák.
Bővebb információ: ITT

Természetvédelmi major – Salföld

Hatalmas területen rengeteg élmény. Röviden így lehetne jellemezni ezt a természetközeli “kalandparkot”, benne a régióban őshonos állatokkal, lovasbemutatóval, hatalmas, tájba illeszkedő játszótérrel, terelőversennyel, lovas kocsikázással és gyógynövényekkel. Igazi skanzenfeeling.
Bővebb információ: ITT

Bobpályák – Balatonfűzfő és Balatonboglár

A Balaton körül két helyen is van lehetőség bobozni: a Balaton északi és déli partján is, csak hogy ne legyen veszekedés. Fűzfőn a két, összesen 1,5 km hosszú bobpályán már fedett bobok is vannak, így az eső nem lehet kifogás. Emellett íjászat, paintball, mászótorony, drótkötélcsúszda és a szomszédos kalandpark nyújt élménydús szórakozást.
Bővebb információ: ITT

Tapolcai tavasbarlang

Vigyázat, ez a tuti program nem csak nekünk jut majd eszünkbe esős időben vagy a balatoni strandolás helyett! Mégis, ha úgy adódik, megéri sorban állni, hiszen felejthetetlen élményben lehet részük a gyerekeknek. Az izgalmasan megvilágított vízben magunk csónakázhatunk egy majdnem 200 méteres szakaszon a barlang falai között, lapátok szinte nem is kellenek hozzá.
Bővebb információ: ITT

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top