nlc.hu
Utazás
Meghalt egy turista, mert elsodorta egy repülő légáramlata

Meghalt egy turista, mert elsodorta egy repülő légáramlata

A turisták körében eddig is közkedvelt volt, hogy a kerítésbe kapaszkodva dacolnak a hajtőművek gázsugarával, de idáig szerencsére nem történt végzetes baleset.

Belehalt a sérüléseibe egy turista, akit egy felszálló repülőgép hajtóműveinek gázsugara sodort el a Saint Martin szigeten – írta az Airportal

Ezt olvastad már?

A világ 10 legfurább reptere

Ez is érdekelhet Megnézem

 

Korábban volt már hasonló baleset, de szerencsére nem volt végzetes, ez látható az alábbi videón.

A Princess Juliana repülőtér futópályájának végén található Maho Beachen eddig is közkedvelt tevékenység volt, hogy pár méterre a felszálló repülőgépek mögött, a kerítésbe kapaszkodva dacolna a hajtóművek által keltett gázsugárral. 

Az 57 éves új-zélandi nő a figyelmeztető táblák ellenére állt be a gép mögé, de nem tudta magát addig tartani, amíg távolodik a repülő, és a szél lecsillapodik.

Elengedte a kerítést, az áramlat elsodorta, és beütötte a fejét a part menti betonszegélybe. A mentők a helyszínen újraélesztették, majd kórházba szállították, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy nem tudták megmenteni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top